Ízelítő a Delta június 29-i adásából

Vágólapra másolva!
Akvárium az állatkertben, megmentett nyuszik és céltudatos csecsemők - a Delta vasárnapi műsorán.
Vágólapra másolva!

"Babagyár" Tapolcán
Tündéri csöppségek, büszke orvosok és persze sok boldog szülő gyűlt össze Tapolcán, a Pannon Reprodukciós Intézet által rendezett "baba-napon". Számukra különösen nagy öröm a gyermekáldás, hiszen a mesterséges megtermékenyítés legkorszerűbb technikáinak köszönhetik a babákat. Olyan egészséges gyermek is született már, aki az apa hereszövetéből kinyert, egyébként mozgásképtelen spermium segítségével fogant.

A céltudatosság gyökerei
Német pszichológusok kísérletei szerint a gyerekek már egészen korai életszakaszban felismerik egy cselekvés eredményét és nagyon könnyen elsajátítják a céltudatos tevékenység elemeit. A néhány hónapos babák vizsgálata a pedagógusoknak is sok tanulsággal szolgál: ismét beigazolódott, hogy a mechanikus magolás helyett a cél felismerése és az arra való koncentrálás sokkal eredményesebb.

Megmenekülhetnek a kísérleti nyuszik
Évente négyszázezer kísérleti nyúl életét mentheti meg az a teszt, amely néhány csepp emberi vérből is kimutatja a gyógyszerek, gyógyászati segédanyagok és kozmetikumok esetleges gyulladáskeltő hatását. Az Európai Unió által támogatott kutatócsoportok új módszerének lényege, hogy a szervezet immunreakcióit mintázva méri a gyulladáskeltő anyagok által kiváltott reakciók hatását.

Újjáépül az Akvárium
A Fővárosi Állat- és Növénykertben néhány hónap múlva ismét látogatható lesz az Akvárium. A felújítás teljes körű: az épület statikai megerősítéstől kezdve a gépészeti berendezések cseréjéig, a medencék átépítésétől kezdve a díszes mozaikburkolat kiegészítéséig mindent rekonstruálni kell. Mégpedig úgy, hogy a legkorszerűbb állattartási feltételeket a műemléki környezetben is biztosítani lehessen.

mtv vasárnap 12:40