Megmenekülhetnek a kísérleti nyulak

Vágólapra másolva!
Kísérleti nyulak százezrei pusztulnak el világszerte a különböző gyógyszerek, gyógyászati segédanyagok és kozmetikumok tesztelése során. Az új módszer viszont, amelyet az Európai Unió által támogatott kutatócsoportok fejlesztettek ki, feleslegessé teheti az állatok feláldozását.
Vágólapra másolva!

Az úgynevezett láztesztek során azt ellenőrzik a gyógyszergyártók, hogy a különböző, injekció formájában vagy bőrre kenve adagolható anyagok okozhatnak-e lázat az emberi szervezetben. A gyógyszerek és kozmetikumok ugyanis bizonyos esetekben baktériumokat, vagy ha azokat nem is, a baktériumok által termelt méreganyagokat tartalmazhatnak. Ezek kimutatásához pedig ma még sok esetben nyulakat használnak a gyógyszercégek. A kérdéses anyagot az állatok fülébe fecskendezik, majd megmérik testhőmérsékletüket. Ha nem mutatkozik hőemelkedés, akkor a hatóságok engedélyezik a szóban forgó anyag forgalmazását.

A most kidolgozott új módszer nem állatkísérletekkel, hanem lombikban modellezi a lázat. A testhőmérséklet emelkedését közvetve az immunrendszer által termelt anyagok idézik elő. Ezek mennyisége pedig mérhető, így néhány csepp emberi vér már kielégítő választ ad a kérdésre, van-e baktérium a vizsgált anyagban, vagy nincs.

Az új teszt a becslések szerint évente négyszázezer nyúl életét mentheti meg, ám bevezetése nem csak ezért szükséges. Az állatokon végzett kísérletek ugyanis ma már jóval kevésbé pontosak, mint a legmodernebb, sejttenyészeten alapuló módszerek. A modern tesztek ráadásul olcsóbbak és megbízhatóbbak, így ahol csak lehet, érdemes átállni rájuk. Az állatokon végzett vizsgálatok egy része felett eljárt az idő.

Delta