A haditengerészet biztonsági technikáit tanulja a NASA

A haditengerészet biztonsági technikáit kívánja tanulmányozni az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA annak reményében, hogy az űrrepülőgép-program tervezett folytatásakor elkerülhetők lesznek a Columbiáéhoz hasonló katasztrófák.

Mindenekelőtt ezt tartalmazza az a tanulmány, amelynek részleteit hétfőn hozták nyilvánosságra Washingtonban. A jelentés Sean O Keefe NASA-főigazgató megbízásából készült, aki a haditengerészet egyik korábbi magas rangú vezetője volt.

Az űrkutatási hivatal szakértői hónapokon keresztül tanulmányozták, hogy a haditengerészet miként üzemelteti nukleáris tengeralattjáróit, s arra a következtetésre jutottak, hogy a biztonság és a megbízhatóság terén a hivatalnak van mit tanulnia. A vizsgálat bizonyos szempontból új megvilágításba helyezte a Columbia Texas feletti, február 1-i katasztrófáját, amelynek során az űrrepülőgép leszállás közben darabokra esett szét és lezuhant.

A tanulmány elkészítését jelentős mértékben segítette Walter H. Cantrell nyugalmazott tengernagy, aki jelenleg az űrrepülőgép-program folytatását célzó előkészületek egyik irányítója. Cantrell is elmondta: a Columbia katasztrófáját az űrrepülőgép bal szárnyán a külső üzemanyagtartályról az indítás után levált szigetelőhab kiváltotta lyuk okozta. A NASA illetékesei régóta tudatában voltak annak, hogy a szigetelőhab leválása okozhat ilyen problémát, de nem állítottak fel semmifajta független bizottságot annak tanulmányozására. Pedig egy ilyen független testület megállapíthatta volna, hogy a szigetelőhab esetleges leválása végzetes lehet. Mindez azonban nyitott kérdés volt még a Columbia indításakor is.

Ezzel szemben a haditengerészetnél olyan biztonsági rendszer van érvényben, amely előirányozza, hogy minden jelentkező problémát azonnal meg kell oldani. A nukleáris tengeralattjáró program szerves része, hogy a biztonság szavatolása minden alkalmazott munkájának egyik legfontosabb eleme, amit kiegészít egy független bizottság mélyreható vizsgálata. A haditengerészetnél bevált biztonsági technikák alkalmazása megmenthette volna a Columbiát - fogalmazott a nyugalmazott tengernagy.

KAPCSOLÓDÓ CIKK