Fejlesztés alatt az akarattal vezérelt kerekesszék

Vágólapra másolva!
Svájci és spanyol kutatók olyan kerekesszéket fejlesztenek ki, amit nem az izmok, hanem az emberi agy impulzusai mozgatnak. A szék hatalmas javulást jelenthet a mozgásukban súlyosan korlátozott emberek életminőségében.
Vágólapra másolva!
Forrás: IDIAP
Forrás: IDIAP

A tervek szerint a szék használója fejére olyan sisakot erősítenek, amely elektródák segítségével érzékeli az agy üzeneteit, továbbítja azokat egy számítógéphez, s az ennek megfelelően ad utasításokat a kerekesszéknek. A szerkezeten végzett elsődleges próbák azt mutatják, hogy kétnapos felkészítést követően éppoly könnyű a gépet agyunkkal iránítani, mint kézzel - nyilatkozták a fejlesztésben részt vevő szakemberek.

Részletes beszámoló az IDIAP honlapjánhttp://www.swissinfo.org/sen/swissinfo.html?siteSect=105&sid=1579855

A kutatás jelenlegi szakaszában a svájci Dalle Molle Institute for Perceptual Artificial Intelligence (IDIAP) és a barcelonai biomedikai kutatóközpont munkatársai olyan egyszerűbb utasításokat próbálnak végrehajtatni, mint a jobbra és balra fordulás, illetve az egyenes menet, s a szerkezet várhatóan arra is képes lesz, hogy ha útjába akadály kerül, korrigálja a kapott utasítást.