Maratoni panda-szülés San Diegóban

Vágólapra másolva!
A San Diego-i állatkertben augusztus 19-én, kedd délután fontos eseményre került sor, amikor az állatkert kínai nőstény pandája világra hozta ikrei egyikét. A vajúdás az ikerpár második tagjával viszont már két napja tart, ezért a kutatók egyre kevesebb reményt látnak arra, hogy a második bocs élve szülessen meg.
Vágólapra másolva!
Forrás: San Diego Zoo
Bai Yun első ikrével

Bai Yunt, a 13 éves nőstény pandát egy nemzetközi szaporítási program keretében kapta kölcsön a San Diego-i állatkert. Az ikerpár első tagját helyi idő szerint kedd délután hozta világra különösebb komplikációk nélkül; az újszülöttet azonnal nyaldosni kezdte és hasára fektette. A bocs egsézséges, félóránként eszik. Szerda éjjel úgy tűnt, ismét megindultak a méhösszehúzódások, ám második kölyke azóta sem jött a világra - nyilatkozta Yadira Galigo, az állatkert szóvivője.

Az óriáspandák (Ailuropoda melanoleuca) közt nem ritka az ikerszülés, ám jellemző, hogy az anya csak az egyik bocsát veszi gondozásba. A sikeres ikerpanda-szülések során a bocsok általában 12 órán belül követik egymást, jóllehet más medvefajok esetében feljegyeztek már 30 órás időkülönbséget is.

Webkamerahttp://www.sandiegozoo.org/pandas/pandacam/index.htmlNézze Bai Yunt élőben!Az óriáspandahttp://www.panda.civilport.hu/kinarol_03.php

A panda kölykök teste világrajöttükkor csupán néhány centiméter, még nincsenek fekete foltjaik, szemüket 2-4 hetes korukban nyitják ki először. Vadon mindössze 1000 panda él, fogságban további 150, ezért van különös fontossága minden egyes panda születésének.

Bai Yun 1999-ben, mesterséges megtermékenyítés után adott életet első bocsának, amit a Kínával kötött megállapodás értelmében hamarosan visszaszállítanak szülei földjére.

Az állatkert orvosai nem tervezik, hogy beavatkoznak a mostani szülésbe, hacsak az nem veszélyezteti az anyaállat egészségét.