Új megoldást javasolnak radioaktív hulladékok elhelyezésére brit geológusok: a sugárzó hulladékot 5 kilométer mélységben gránit rétegekbe ágyaznák be örökre.

Forrás: Natural Resources Defense CouncilA gránit az egyik legellenállóbb kőzet, ötszázmillió éves rétegeket is ismernek a geológusok. A Geology c. szakfolyóiratban közölt javaslat szerint 5 kilométer mély lyukakat fúrnának és ezekbe engednék le a nagyaktivitású, hosszú ideig erősen sugárzó atomerőművi hulladékokat. A sugárzás által keltett hő megolvasztja a gránitot, az olvadék pedig magába zárja a sugárzó anyagokat. A sugárzás intenzitása az idő múlásával fokozatosan csökken, az olvadék tehát lehűl, kikristályosodik, újra megszilárdul.

Ez a megoldási lehetőség már az 1960-as évek elején is felmerült, amikor atombombák felrobbantásával terveztek hatalmas földmunkákat elvégezni. Felszíni munkák (csatornaépítés, gátépítés) mellett földalatti üregek (gáztárolók) atombomba robbantással való kialakítását is tervezték, a maghasadás sugárzó termékeit az üreg megolvadó, majd újra megszilárduló fala zárta volna magába. Hasonló módon kialakított földalatti üregbe temették volna a nukleáris hulladékokat is. Néhány év elteltével teljesen felhagytak a atombombák ilyenfajta felhasználásának tervezésével.

A geológusok nem is voltak biztosak abban, hogy gránitrétegekbe végleg bezárható a sugárzó anyag. A természetben a gránit kialakulása során százezer évek alatt hűlt le és szilárdult meg. A nukleáris hulladékok által megolvasztott gránit sokkal gyorsabban lehűlne. Kérdés, hogy a gyors lehűléssel szilárduló gránit is olyan "strapabíró" lesz-e, mint a jóval lassabban kialakult eredeti.

A kétséget laboratóriumi kísérletekkel oszlatták el a brit geológusok. Az 5 kilométeres mélységnek megfelelő nyomásviszonyok mellett megolvasztották a gránitot, majd nagyon gyorsan, hetek alatt hagyták lehűlni. Az újrakristályosodott gránit tulajdonságai megegyeztek az eredetiével, tehát a viszonylag gyors lehűlés nem lenne akadály.

Könnyen lehet, hogy ezt a megoldást sem fogják a gyakorlatban megvalósítani. Még évtizedes kutatásokra van szükség ahhoz, hogy a hatóságok a szakértők megalapozott véleménye alapján dönthessenek. A következő évtizedekben viszont a laboratóriumokból már átkerülhet az ipari gyakorlatba a sugárzó izotópok újabb besugárzással való átalakítása, a transzmutáció. Ha ez beválik, akkor csak kisebb aktivitású, rövidebb felezési idejű sugárzó anyagok tárolásáról kell majd gondoskodni.

Jéki László