Kolónia a Holdon 20 éven belül

Vágólapra másolva!
Húsz éven belül állandó emberi település lehet a Holdon - mondja egy vezető űrkutató szakember.
Vágólapra másolva!

Bernard Foing, az Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) planetológusa szerint hamarosan rendelkezésre áll az a technológia, amelynek segítségével felépíthető egy állandó űrbázis égi kísérőnk felszínén. Itt lehetne tesztelni azokat a fizikai és pszichológiai hatásokat, amelyeket a jövőbeli, hosszú űrrepülések - például egy Mars-utazás - során érik az űrhajósokat.

A szakember, aki az első európai Hold-szondát, a Smart-1-et irányító csapat tagja, a BBC-nek elmondta: a megvalósításhoz nemzetközi összefogás és a közvélemény támogatása szükséges.

Az ionhajtóművel felszerelt Smart-1 indítását szeptember elejére tervezi az ESA. A szonda a Hold felszínének térképét készíti el a röntgentartományban, miközben vízjéggel telt kráterek után kutat. Feladatai közé tartozik olyan leszállóhelyek keresése, ahol a későbbi szondák landolhatnak - ilyen például a NASA 2009-re tervezett kőzetminta-gyűjtő küldetése.