A sötét energia szétszakíthatja Naprendszerünket

Vágólapra másolva!
Az Univerzum végső sorsát illetően több forgatókönyvet vázolnak fel a csillagászok. Ezek közül az egyik legújabb, hogy a Világegyetem egy "nagy szétszakadás" elé néz, mert a titokzatos taszítóerő, az ún. sötét energia egyre növekszik.
Vágólapra másolva!

Forrás: NASARovatunkban már több alkalommal beszámoltunk a sötét energiáról, arról a feltételezett erőről, amely a gravitációval ellentétesen hat, és amely felelős lehet az Univerzum jelenleg mérhető gyorsuló tágulásáért. Egyes szakemberek szerint az Univerzum végső sorsát is ez határozza majd meg: ha a sötét erő hatása elég gyorsan nő, akkor mintegy 20 milliárd év múlva olyan erőssé válhat, hogy szétszakíthatja a galaxisokat, csillagokat, bolygórendszereket, sőt végső soron az atomokat is. Ezt nevezik a "nagy szétszakadás" (Big Rip) elméletének.

Robert Caldwell (Dartmouth College) és kollégái a Physical Review Letters c. szaklapban publikálták szokatlan hipotézisüket. Számításaik szerint az Univerzum még vagy 20 milliárd évig létezik. 60 millió évvel a vég előtt a sötét energia szétszakítja saját Galaxisunkat, a Tejútrendszert. Mindössze három hónappal az utolsó pillanatok előtt a Naprendszer is erre a sorsra jut. Végül a másodperc törtrészével a végzet előtt a taszítóerő olyan hatalmassá válik, hogy legyűri az atomokat összetartó kölcsönhatásokat.

A jelenlegi kozmológiai modellek alapján az Univerzum kb. 70%-ban sötét energiából, 25%-ban pedig sötét anyagból áll, s csupán mintegy 5%-át alkotják az általunk látható galaxisok és csillagok.

A másik két közismert forgatókönyv egyike szerint az Univerzum tágulása megáll és visszafordul, s egy nagy összeomlásban ér véget (Nagy Reccs); míg egyesek szerint örökké tágulni fog, s lassan az utolsó csillagok is kihunynak benne.