"A fizika színre lép": fizikatanárok a színpadon

Vágólapra másolva!
A diákok érdeklődése a fizika iránt világszerte csökkent az utóbbi években. Ez a jelenség arra késztette a tanárokat, hogy új módszerekkel, ötletekkel, kísérletekkel próbálják érdekesebbé s így kedveltebbé tenni az oktatást.
Vágólapra másolva!

Néhány évvel ezelőtt meghirdették azt a "módszervásárt", mely A fizika színre lép (Physics on Stage) nevet kapta. Olyan neves tudományos intézetek is támogatják a kezdeményezést, mint az ESA (Európai Űrügynökség), a CERN (Európai Részecskefizikai Kutatóintézet) és az ESO (Európai Déli Obszervatórium). Hazánkban az Eötvös Loránd Fizikai Társulat szervezi azt a konferenciát, melyen a fizikatanárok bemutathatják új megoldásaikat. A székesfehérvári Lánczos Kornél Reálgimnázium szervezésében sorra kerülő rendezvénynek harmadik alkalommal is Székesfehérvár ad otthont. Az érdeklődés idén is nagy, az ország minden részéről érkeznek majd a József Attila Kollégiumba (Székesfehérvár, Széchenyi út 13.). Az összejövetel válogató is, hiszen a zsűri által kiválasztott előadók részt vehetnek a Hollandiában tartandó Physics on Stage nemzetközi rendezvényén. A szeptember 13-án, szombaton 9 órakor kezdődő "színielőadás" nyilvános. A szervezők szívesen látják a tanárokat, diákokat és mindenkit, akit érdekel a fizika.

A részletes program:

Dr. Bencze Attila: Fúzió (Nyitóelőadás): A termonukleáris fúzió jelene és jövője, avagy a fúzió színre lép.

Lang Ágota: Élet és/vagy fizika- egy kisautó lelkivilága

Nagy Anett - dr. Papp Katalin: Science Laboratory

Bogárdi László: Elektrosztatika - egyszerűen, elektronikus elektrométerrel

Dr. Kosztyu János: Nem szokványos kísérletek fizikaórákon

Mester András: Orvosi fizika

Sebestyén Zoltán és Sebestyén Zsolt: Néhány zavarbaejtő kísérlet

Nyerges Gyula: Egyedül vagyunk?

12.30-14.00 Ebédszünet

Dr. Márky-Zay János: Modellkísérletek

Szabad Ferenc: Fizikatanítás és az internet

Dr. Vida József: Varázslombik, Bermuda-henger

Dr. Piláth Károly: Hangkártya, hullámtan, hallásunk fizikája...

Nagy Tibor - Nagyné Bíró Kornélia - Lutter András: Standard Modell

Horváth Zsófia: Optikai eszközök az élővilágban

Elblinger Ferenc: A sör és a fizika

Aros Gabriella: Radioaktivitás körülöttünk

Härtlein Károly és a Puskás Szakközépiskola diákjai: Fizika a szemetesből, Kísérleti bemutató

18.00 (körül): Eredményhirdetés

Fő szervező: Újvári Sándor [email protected]