Vágólapra másolva!
Minden korábbinál átfogóbb kísérletet terveznek brit tudósok, hogy egyszer és mindenkorra eldöntsék: lehetséges-e, hogy az emberi értelem a test halálának pillanatában képes elhagyni a testet.
Vágólapra másolva!

A brit Tudományfejlesztési Társaság kísérletében szívhalált - átélt és természetesen túlélt - személyektől próbálnak majd bizonyítékokat gyűjteni arra vonatkozóan, hogy voltak-e testen kívüli élményeik a műtőasztalon.

Az előreláthatóan egy évig tartó kísérletben száz személlyel készítenek majd beható interjút - közölte Peter Fenwick neuropszichológus, a halálközeli élmények kutatója. "Annyi anekdota kering ezekről az élményekről, tényleges bizonyíték azonban gyakorlatilag nem áll rendelkezésre".

A kutatók 25 kórházat vonnak be a kísérletbe, amelynek lényege igen egyszerű: különleges formájú, feltűnő színű tárgyakat, illetve képeket helyeznek el a kardiológiai intenzív osztályokon.

A halálon túli - és testen kívüli - élményekről beszámoló túlélők általában azt állítják magukról, hogy lelkük - vagy tudatuk - a műtőasztalnál dolgozó orvosok fölött lebegve figyelte testük újraélesztését. A kísérletbe bevont kórházakban minden ilyen túlélőtől megkérdezik majd az orvosok, hogy látták-e az odatett feltűnő tárgyakat. Amennyiben a válasz igen, tehát akkor is látják ezeket, amikor az agy nem működik, az valóban azt jelentheti, hogy a tudat képes függetleníteni magát az agytól.

"Ha viszont az érintettek nem látnak majd semmit, kénytelenek leszünk belátni, hogy az agy és a tudat szétválaszthatóságát hirdető elmélet nem állja meg a helyét" - mondta a brit neuropszichológus.