Űrrepülőgépek: drámai halasztás

Vágólapra másolva!
Bár a NASA igyekezett tartani a korábban kitűzött dátumot, a héten bizonyosság lett az, amit sok szakértő sejtett. Az űrrepülőgép-flotta tavaszi vagy akár a nyári visszatérése irreális elvárás. Legkorábban egy év múlva újítják fel a Shuttle-repüléseket.
Vágólapra másolva!
A NASA honlapjahttp://www.nasa.gov

Egészen a közelmúltig úgy tűnt, hogy a NASA már 2004. március 11-e és április 6-a között megpróbálja elindítani az Atlantis űrrepülőgépet. Ezt azonban műszaki problémák már a bejelentéskor igencsak kétségessé tették.

Jelenleg az egyik leginkább problematikus dolognak egy új, speciális rúd kifejlesztése tűnik, mellyel a maradék három űrrepülőgép hővédő paneljeinek állapota - a robotkarra telepített optikai és lézeres berendezésekkel - a Föld körüli pályán ellenőrizhető. Az új repülési forgatókönyvek szerint ugyanis minden egyes repülésen "körbe kell nézni" az űrrepülőgépek hővédelmét -, lehetőleg még az orbitális munka elején. Csak így biztosítható, hogy probléma esetén legyen elegendő idő az esetleges orbitális javításokra vagy a szükséges mentés előkészítésére.

Szakértők azonban már korábban jelezték, hogy - amennyiben a NASA meg kíván felelni az új elvárásoknak - akkor az űrrepülőgépes utak felújítására legkorábban csak a jövő év szeptemberében kerülhet sor. A karnál ugyanis sokkal lassabban haladnak azok a fejlesztések, amelyek (a hővédő csempék leválása esetén) a tényleges javítást célozzák. Gyakorlatilag teljesen újonnan kell kifejleszteni különféle javító- és tömítő-kiteket, és ezek ma még csak az elképzelések szintjén léteznek.

A további bonyodalmakról és az Atlantis űrrepülőgép tervezett startjáról részletesen az Űrvilág űrkutatási hírportál cikkében olvashat információkat.