Veszélyes anyagok babakrémben, fogkrémben - Greenpeace-siker Ausztriában

Vágólapra másolva!
Ausztriában a közelmúltban két neves üzletláncban is sikerült elérnie a Greenpeace aktivistáinak, hogy beszüntessék két, az emberi egészségre ártalmas vegyületet tartalmazó termék forgalmazását. Ami pedig az osztrákokra veszélyes, az bizonnyal ránk nézve is az - hívták föl a figyelmet a szervezet magyarországi képviselői, ezért Magyarországon is elvárják a veszélyes kozmetikumok forgalomból való kivonását.
Vágólapra másolva!

Osztrák Greenpeace-aktivisták október közepén egy akciójuk során egyszerűen lepakolták a Billa-Bipa üzletlánc linzi áruházának polcairól az összes Penaten babakrémet, mivel abban egészségre ártalmas MDGN (metildibromo-glutaronitril) vegyület található. Ezzel egyidejűleg aktivisták egy másik csoportja a bolt előtt "Ki a veszélyes kemikáliákkal a polcokról!" feliratú transzparenssel tiltakozott. A REWE cégcsoport, melyhez a Billa is tartozik, az akció után konkrét ígéretet tett arra, hogy megszünteti a Penaten babakrém értékesítését.

A környezetvédő szervezet egy másik akciója is hasonló sikerrel járt: a Greenpeace nyomására az osztrák Zielpunkt üzletlánc (a magyar Plus üzletláncot is birtokló Tengelmann cégcsoport osztrák tagja) október elején ultimátumot adott beszállítóinak, hogy 30 napon belül változtassák meg azon MDGN-t és triklozánt tartalmazó termékek összetevőit, vagy cseréljék le a termékeket. Az ultimátum lejártakor a Zielpunkt azonnali hatállyal megszünteti mindazon termékek értékesítését, melyek továbbra is MDGN-t, illetve triklozánt tartalmaznak. A Greenpeace követeli, hogy minden magyar üzletlánc szüntesse be a triklozán- és MDGN tartalmú kozmetikumok, fogkrémek és tisztálkodószerek forgalmazását Magyarországon.

"Bízunk benne, hogy a Plus cégcsoport minden ország lakosait azonos értékrendnek veti alá, így egy veszélyesnek ítélt terméket nem csupán egy országban, hanem mindenhol kivon a forgalomból" - nyilatkozták a Greenpeace Magyarország munkatársai. A cégcsoporthoz ezért eljuttaták levelüket, amiben a MDGN tartalmú kozmetikumok, fogkrémek és tisztálkodószerek forgalmazásának beszüntetésére szólították föl az üzletláncot, ám választ mindeddig nem kaptak. Amenyiben november folyamán a cég nem tesz eleget a fölszólításnak, az ausztriaihoz hasonló akciókra kell számítania hazai boltjaiban - tudta meg az [origo] Nemes Noémitől, a Greenpeace kampányszervezőjétől.

A triklozán fertőtlenítő- és tartósítószer, mellyel legtöbbször fogkrémek összetevőjeként találkozhatunk, megtalálható például a Blend-a-med Complete fogkrémben is. Fogászati tanácsadók nem javasolják használatát, mert a triklozán nem tud különbséget tenni barát és ellenség között: nem csak a lepedék kialakulásáért felelős csírákat pusztítja el, hanem az egészséges szájflóraért felelős mikroorganizmusokat is.

Az MDGN tartósítószer, amely embereknél allergiás tüneteket válthat ki, és súlyos bőrgyulladást okozhat. Az EU kozmetikai adalékanyagok vizsgálatáért felelős tudományos bizottsága a jelenleg megengedett 0,1-es határértéket a felhasználókra nézve veszélyesnek ítélte. A kutatási eredmények hatására az Európai Unió 2003. szeptember végén olyan direktívát fogadott el, amely 2005-től megtiltja az MDGN használatát a bőrbe felszívódó kozmetikai szerek (pl. krémek) előállítása során.