Egy kissé görbe este még jól is jön az agynak

Vágólapra másolva!
A középkorú férfiak ezentúl tudományos eredményekre hivatkozhatnak, amikor munka után fogják magukat és leülnek egy kortyra és némi tereferére a cimborákkal.
Vágólapra másolva!

Az esténként társaságban, barátokkal eltöltött idő, beszélgetés, kártyázás, még a visszafogott iszogatás is segít megtartani mentális frisseségünket, s e téren a nők bizony komoly elmaradásban vannak a férfiak mögött - erre mutat rá a University College London kutatócsoportja által elvégzett tanulmány. A szakemberek az eredményeket látva úgy vélik, senkinek nem kell belenyugodnia abba, hogy a kor előrehaladtával szellemi teljesítőképessége egyre csökken, csupán arra kell gondot fordítania, hogy szabadidejében minél gyakrabban tornáztassa meg az agyát - akár egy kiadós beszélgetéssel.

A fölmérés során 5350, 35 és 55 éves kora közt járó hivatalnokot kérdeztek arról, hogyan, mivel szokták tölteni pihenőidejüket. A válaszlehetőségeket 13 tevékenységi körre szűkítették - a skála a csekély mentális aktivitást igénylő házimunkáktól, barkácsolástól a komolyabb szellemi tevékenységet igénylőkig (pl. különórák, továbbképzések) terjedt. Ezt követően tesztelték a résztvevők szövegmemorizálási, logikai érvelési, szókincsbeli és beszédkészségbeli képességeit.

Az eredmények azt mutatták, hogy azok, akik szabadidejükben nagyobb szellemi koncentrációval és társasági aktivitással járó tevékenységet folytatnak, jobb eredményeket érnek el a magasabb mentális teljesítményt igénylő területeken.

Ami a nőket illeti

A vizsgálat másik tanulsága, hogy míg a férfiak körében ez az összefüggés általánosnak mondható, a nők úgy tűnik, kevesebb hasznát látják a szellemi aktivitást igénylő szabadidős tevékenységeknek: az ő esetükben kevésbé mutatkozott erősnek a kapcsolat. Kutatók szerint ennek az lehet a magyarázata, hogy a nők szellemi aktivitását sokkal inkább a mások iránti gondoskodással, családtagok, rokonok, barátok, munkatársak problémáival kapcsolatos tevékenységek stimulálják, s ezekre a fölmérés nem tért ki. Magyarán, míg egy férj leginkább önképzéssel tréningezheti szellemét, egy családanyának erre csemetéje iskolai gondjainak meghallgatása és megoldása is megteszi.

Vannak emberek, nem is kevesen, akik azt hiszik, hogy értelmi képességeink adottak, s bármit is teszünk, ezen az idő csak ronthat. Amint ez a fölmérés is kimutatta, ez koránt sincs így: hogy mivel foglalkozunk, mivel ütjük el szabadidőnket, igenis számít, s a különböző tevékenységek különféle mértékben fejlesztik vagy legalábbis tartják szinten mentális kapacitásunkat - foglalta össze az eredményeket dr. Archana Singh-Manoux, a Journal of Epidemiology and Community Health-ben megjelent tanulmány társszerzője.