Magyarország kiemelkedő tudományos képességei - EU, UNESCO és ICSU köszöntők

Vágólapra másolva!
A kutatás és tudomány területén az Európai Unió a bővülés során csak gazdagodhat, és ez a csatlakozó országok - különösen Magyarország - kiemelkedő tudományos képességeinek köszönhető - hangsúlyozta Achilleas Mitsos, aki Romano Prodi, az Európai Bizottság elnökének megbízottjaként szólalt fel a World Science Forum megnyitóján, szombaton Budapesten.
Vágólapra másolva!

Véleménye szerint a fórum időzítése a lehető legjobb, hiszen az Európai Bizottság hamarosan elfogadja a 2007-ig tartó periódusra vonatkozó költségvetését, melyben kiemelt szerepet kap majd a kutatás-fejlesztés és a tudomány támogatása.

Az UNESCO főigazgató-helyettese, Walter Erdelen, a fórum egyik fő üzenetének nevezte azt a folyamatot, mellyel képes lesz áthidalni a tudományos közösség és a társadalom többi része között fennálló kommunikációs szakadékot.

A főigazgató beszédében kitért a tudomány és az etika kapcsolatára is, kiemelve, hogy "a tudomány és technika jelenlegi forradalmában figyelembe kell vennünk, hogy a zabolátlan tudományos fejlődés etikailag nem mindig elfogadható". Hozzátette: az UNESCO a tudomány és technika etikájával foglalkozó programjával reagált erre a felismerésre.

Goverdhan Metha, a Nemzetközi Tudományos Tanács (ICSU) leendő elnöke rövid beszámolóban ismertette: az ICSU történetét, s a szervezet legfőbb hajtóerejének a társadalom hasznát szolgáló nemzetközi tudományt nevezve. Kiemelte: "az ICSU mindig készen áll kapcsolatot teremteni és támogatni a világ tudományos közösségeinek új kezdeményezéseit".