Az eddigi legjobb színes felvétel a Jupiter korongjáról

Vágólapra másolva!
A Szaturnusz felé tartó Cassini-űrszonda útközben lencsevégre kapta a Naprendszer legnagyobb bolygóját, a Jupitert is. A felvételekből összeállított képet, amely az eddigi legrészletesebb globális színes felvétel a planétáról - a napokban közölte a NASA.
Vágólapra másolva!

A közel valódi színeket mutató mozaikképet a szonda 2000. december 29-i felvételeiből állították össze. A következő napon volt a legkisebb a távolság a Cassini és a Jupiter között (mintegy 10 millió kilométer).

A képen pazar látványt nyújt az óriásbolygó légkörének örvénylő és fodrozódó felhőzete, amelyben sötétebb övek és világosabb sávok váltogatják egymást. Számos ovális alakú felhőörvény is megfigyelhető, amelyek közül a legnagyobb és leghíresebb, a Nagy Vörös Folt szintén látható.

A Jupiter légkörének egyes területeiről a nemrég megsemmisített Galileo-űrszonda jóval részletgazdagabb fotókat is készített, ám a Cassini felvételei a bolygó korongjának jó részét egyszerre fedik le.

A Cassini a tervek szerint 2004. július 1-én áll pályára a Szaturnusznál. A szonda minden berendezése és műszere kifogástalanul működik, így remélhetőleg nincs más dolgunk, mint lélegzet-visszafojtva várni a szebbnél szebb képeket a második legnagyobb bolygóról és gigantikus gyűrűrendszeréről.