Újabb orosz nem a Kiotói Jegyzőkönyvre

Vágólapra másolva!
Putyin elnök gazdasági tanácsadója a Milánóban zajló kéthetes klímakonferencia második napján újságírók előtt, európai és orosz iparvállalkozók moszkvai kerekasztal értekezletén úgy nyilatkozott, jelenlegi formájában hazája semmiképpen sem ratifikálhatja a kiotói megállapodást.
Vágólapra másolva!

Andrej Illarjonov, szeptemberben Moszkvában tett nyilatkozatát megismételve kijelentette: a jegyzőkönyv ratifikálása visszavetné az orosz gazdaságot, hátrányos helyzetbe taszítaná az országot, ezért Oroszország változatlanul nem ratifikálja a globális fölmelegedést okozó gázok kibocsátásának csökkentéséről szóló megállapodást. Illarjonov korábbi, a döntést elodázó bejelentéseihez képest ezúttal lényegesen határozottabb hangot ütött meg, mondván: "a Jegyzőkönyvet ebben a formájában természetesen nem ratifikáljuk". Ám hogy az orosz igenhez pontosan milyen tartalmi változtatások szükségesek, arra az orosz elnök gazdasági tanácsadója nem tért ki.

Márpedig a kiotói egyezmény hatályba lépése az orosz ratifikálástól függ. A megállapodás a globális felmelegedést okozó gázok kibocsátásának mérséklésére irányul, s életbe lépéséhez a kibocsátás 55 százalékáért felelős országok ratifikálása kell. A főszennyező Egyesült Államoknak a Jegyzőkönyvtől való 2001-es visszalépése után ez az arány csakis az orosz ratifikálással érhető el. Ez viszont az orosz alsó házon, a Dumán múlik - írja az MTI.

Oroszország korábban ígéretet tett az egyezmény jóváhagyására, de Vlagyimir Putyin elnök az októberben a Moszkvában megrendezett klímakonferencián kijelentette: fel kell mérni, hogyan hatna a Jegyzőkönyv életbe lépése a felettébb energiaigényes orosz gazdaságra.