Az EU-bizottság áttekintette a környezetvédelmi politikát

Vágólapra másolva!
A környezetvédelmi célkitűzések mindegyikének elérése az Európai Unióban nem lehetséges pusztán uniós szintű erőfeszítések útján, közös fellépésre van szükség a kormányzati szervek, illetve az uniós, nemzeti, területi és helyi szintek között - állapítja meg egyebek között az a dokumentum, amelyben az Európai Bizottság értékelte, hol tart az EU teljes körű környezetvédelmi akcióprogramja, amely az évtized végéig kijelöli a legfontosabb célokat és prioritásokat e területen.
Vágólapra másolva!

A Brüsszelben a napokban kiadott bizottsági áttekintés úgy ítéli meg, még kiterjedtebb munkára van szükség ahhoz, hogy teljesítsék a fő célt, miszerint a környezet minél teljesebb védelmével párhuzamosan a fenntartható gazdasági növekedés is megvalósulhasson. Az egyik legfontosabb feladat ebben a tekintetben, hogy a kettőt minél jobban elválasszák egymástól. A jelentés ezzel együtt rámutat, hogy a kettő nem egymás ellen hat, mert miközben biztosítani kell az uniós környezetvédelmi előírások hatékony végrehajtását, növelhető az e célt szolgáló, piaci alapokra épülő gazdaságpolitikai eszközök igénybe vétele.

Az átfogó környezetpolitika az EU-ban is csak az elmúlt évtizedben alakult ki, de máris az uniós szabályozás második legbonyolultabb része a mezőgazdaság után: az EU rendszerezett szabályzatában több ezer oldalt tesz ki, összesen csaknem 300 jogelemet foglal magában. Az évtized végéig tartó, most futó akcióprogram az éghajlatváltozásra és globális felmelegedésre, a természetes környezet, az állat- és növényvilág védelmére, az egészséget is befolyásoló környezetvédelmi kérdésekre, továbbá a természeti kincsek megőrzésére és a biztonságos hulladékkezelésre összpontosít. Az Európai Bizottság ügyel arra, hogy uniós döntés ne születhessen a környezetvédelmi szempontok megvizsgálása előtt, vonatkozzon az az élet bármely területére.

Margot Wallström, a környezetvédelemért felelős bizottsági tag a felülvizsgálat kapcsán elmondta, hogy a bizottság hiányt pótol az intézkedéssel, mert ez az első alkalom, hogy rendszerezve áttekintették és kielemezték, hol tart az unió a 2001-ben kezdett program teljesítésében. Használható eszköznek szánják a felülvizsgálatot az állampolgároknak is, akik így egyértelműen lemérhetik, mit tesz az EU a környezet védelmének érdekében.

A felülvizsgálat fontosnak tartja, hogy a környezetvédelmi politika átfogó legyen és a jelenleginél szervesebben épüljön az uniós rendbe. Nagyobb fegyelemre van szükség a tagországok részéről Brüsszel szerint annak érdekében, hogy betartsanak minden környezetvédelmi szabályt, amelyet a különböző uniós szervek rendeltek el. A környezetvédelmi politika hatékonyságának feltételeként jelöli meg a felülvizsgálat a májusban kezdődő újabb bővítés sikerét is.

Az ágazatokat illetően a brüsszeli bizottság még mindig aggasztónak minősíti a helyzetet a légkör védelmének területén. Az EU ugyan élenjár e téren a nemzetközi politikában, de még korántsem garantált, hogy sikerül teljesítenie az üvegházhatást növelő gázok kibocsátására vállalt kötelezettségét, amely szerint a jövő évtized elejére 8 százalékos csökkenést kell elérnie az 1990-es szinthez képest. 2005-től várható e téren jelentősebb előrelépés, akkor a számítások szerint mindez kisebb gazdasági terhet jelent az uniós cégeknek.

A természetvédelemben vegyesnek találta az akcióprogram teljesítésének eredményességét a bizottság. Kiemelte a közös uniós agrárpolitika és a közös halászati politika reformjának kedvező hatását a környezetvédelemre. Elmaradást és további fontos erőfeszítéseket tartott azonban szükségesnek a két legfontosabb területet érintő átfogó irányelvnek, a madarak védelmére és a természetes élőhelyek megóvására vonatkozónak a teljesítésében. Az akcióprogram nem kisebb célt tűzött ki ezen a területen, mint hogy 2010-re megállítsa az EU természeti sokféleségének (biodiverzitásának) hanyatlását.

A környezeti ártalmak emberi egészségre gyakorolt hatásainak terén sikerként méltatta a felülvizsgálat azt a javaslatot, amelyet az Európai Bizottság október végén hagyott jóvá a vegyi termékek regisztrálásáról, illetve káros hatásaik kötelező nyilvánosságra hozásáról. A bizottság azt is megállapította mindazonáltal, hogy a környezeti problémák okozta megbetegedések száma még mindig növekszik.

Az Európai Bizottság a jövőben rendszeresen felülvizsgálja a környezetvédelmi akcióprogram végrehajtását. Mostani áttekintésének legnagyobb tanulságaként a testület azt vonta le, hogy jobban össze kell hangolni az uniós és a tagországok nemzeti környezetpolitikáját annak érdekében, hogy közös erővel gyorsabban és eredményesebben haladhassanak a célkitűzések teljesítése felé.