Februárra várható az influenzajárvány

Vágólapra másolva!
Jelenleg nincs influenzajárvány Magyarországon, de a nemzetközi adatok alapján februárra várható a megbetegedések számának megugrása.
Vágólapra másolva!

A WHO felmérése szerint Nyugat-Európán már végigsöpört az influenza, a hazai jelentések azonban nem utalnak arra, hogy hazánkat is elérte volna a járvány - tájékoztatott Jakab Dezső, a fővárosi ÁNTSZ járványügyi osztályának vezetője. A fővárosban működő szolgálat közel 3900 új megbetegedésről adott hírt, de ennek körülbelül a kétszerese jelentene járványt.

A megyékben influenzafigyelő szolgálatot tartanak fent, itt átlagosan minden ötödik orvos közöl adatokat, a fővárosban azonban a jelentési kötelezettség minden alapellátásban részt vevő orvosra, tehát a háziorvosokra, a rendelőintézetekre és a kórházakra is vonatkozik.

Az influenzás megbetegedés a gyerekeket fokozottabban érinti, mivel számukra a vírus még újszerű, míg a felnőttek már többnyire átestek ilyen fertőzésen, ezért bizonyos fokú védettséget élveznek. Szövődmények az esetek 1-2 százalékánál alakulnak ki, ezek főként a tüdőgyulladás, a felső légúti hurut, az arc-, orr-melléküreg- és középfül-gyulladás. Fokozottan veszélyeztetettek, például idősek, krónikus betegek számára biztosított az ingyenes védőoltás. Az influenza elleni oltóanyagot egyébként bárki felírathatja háziorvosával, és 400-700 forint közötti összegért megvásárolhatja a patikákban.

Jakab Dezső beszámolt arról, hogy jelenleg 4-5 típusú oltóanyag van forgalomban, általában ezek mindegyike hathatós védelmet nyújt a megbetegedéssel szemben, de egyes termékek kisgyermekeknek nem adhatók. "Az antibiotikumos kezelés az influenzavírus ellen gyakorlatilag hatástalan, csak a szövődmények gyógyításában célravezető. A védőoltás főként olyan esetekben ajánlott, ahol számítani lehet más betegségek, például asztma kiújulására" - mondta a szakember.

Mivel a védettség kialakulása 1-2 hetet is igénybe vehet, a járvány közeledtével a védőoltást már nem szorgalmazzák a háziorvosok, ugyanis nem szerencsés egy már esetleg lappangó betegségbe "beleoltani" a vakcinát.