Az eddigi legizgalmasabb képek a Marsról

Vágólapra másolva!
Számos kutató az eddigi legizgalmasabb marsi képekként értékeli az Opportunity marsjáró által lefényképezett sziklákat, ugyanis finom, vékony rétegzettség látható rajtuk. Nagy esély van arra, hogy ezek lesznek az egykori vízborítás eddigi legkomolyabb bizonyítékai.
Vágólapra másolva!

A geológusok szerint az összességében 30-45 cm magasságú rétegek - amelyek közül néhány mindössze ujjnyi vastag - vízben lerakódott üledékes kőzetekből állnak, de egyelőre az sem zárható ki, hogy anyaguk vulkáni porból ülepedett le. Már most nyilvánvaló, hogy ennek eldöntése lesz az Opportunity egyik legfontosabb feladata. Az eddigi marsraszállások során ilyen szerkezetű kőzetek nem voltak láthatók. Amennyiben a kőzetek nem vulkáni eredetűek, a rétegzettség alapján sokkal valószínűbb, hogy anyagukat víz és nem szél szállította.

Eddig tehát az Opportunity jár közelebb a marsjárók elé kitűzött fő feladat megvalósításához, mely szerint az egykori folyékony vízborításra utaló bizonyítékokat kellene találniuk a leszállóhelyeken. Ha a rétegek valóban vízben rakódtak le, akkor a cél most körülbelül 8 méterre van a szerkezettől.

Előbb azonban számos technikai jellegű művelet és ellenőrzés következik, s csak utána gördülhet le a jármű az igen finom szemcsés talajra. A talaj egyébként igen süppedősnek, lazának tűnik. Elképzelni is rossz lenne, hogy egy robotkarnyújtásnyira a rétegektől megfeneklik a marsjáró. Az irányítók egyébként sem kapkodják el a dolgokat, de bizonyos, hogy most a szokásosnál is óvatosabbak lesznek.

A nagyobb mérethez kattintson a képre!

Forrás: NASA