A migrénes rohamok folyamatosan károsíthatják az agyat, és fokozzák az agyvérzés kockázatát - állapították meg holland kutatók.

Minél gyakoribbak a migrénes rohamok, annál nagyobb lehet az agyvérzés kockázata - figyelmeztetnek a Leideni Egyetem munkatársai. Lehet, hogy a migrén nem csupán erős fejfájás, hanem súlyos rendellenesség - mondta Mark Kruit, a vizsgálatot végző kutatócsoport vezetője. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a lakosságnak mintegy 12 százaléka szenved migrénes rohamoktól.

A Leideni Egyetem munkatársai 435 személyt vontak be vizsgálatukba. Az egyik csoportba azok kerültek, akiknek gyakran van migrénes eredetű fejfájásuk; az önként jelentkezők másik csoportját azok alkották, akik időnként súlyos, úgynevezett kisugárzásos (aurás) rohamokat élnek át, míg a kontrollcsoport tagjai számára ismeretlen volt a migrénes fejfájás.

Következtetéseik szerint a migrénben szenvedők közül hétszer annyian kapnak a későbbiekben agyvérzést, mint azok, akik nem élnek át ilyen rohamokat.

Megállapították azt is, hogy a kisagy (cerebellum) károsodása, és így az agyvérzés kockázata az úgynevezett aurás migrént átélők esetében súlyosabb, mint az enyhébb migrénben szenvedők esetében. A legveszélyeztetettebbek azok, akiknek havonta legalább egy aurás rohamot kell átélniük. A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy nők esetében a migrénnek még súlyosabb hatásai vannak, hiszen az ő esetükben a migrén az agy velőállományát is károsítja.

A vizsgálat adatai arra mutatnak, hogy a felnőtt migrénes betegek esetében fokozottan fennáll az agyvérzés veszélye, s ezt a veszélyt eddig alábecsülték. A kutatásoknak a továbbiakban még pontosabban fel kell mérnie a kockázat mértékét, és meg kell vizsgálnia, hogy miként akadályozható meg az ismétlődő migrénes rohamok okozta agyszöveti károsodás - figyelmeztetnek a kutatók.

"Tény, hogy amennyiben a Leideni Egyetem munkatársainak következtetéseit más kutatási eredmények is megerősítik, az orvostudománynak teljesen át kell értékelnie a migrénnel kapcsolatos elméletét, és más kezelései stratégiát kell alkalmaznia" - vélekedett Andrew Dowson, a BBC szakértője.