Ha minden a terveknek megfelelően alakul, már vasárnap legördülhet a Mars felszínére az Opportunity amerikai marsjáró.

A kaliforniai Pasadenában lévő földi irányítóközpontban január 28-án, szerdán megtartott sajtóértekezleten közölték, hogy az Opportunity ikertestvére, a Spirit gyógyulófélben van, és a remények szerint a szonda a jövő héten folytathatja kutatómunkáját a vörös bolygó felszínén.

Az Opportunity eközben már kibontotta elülső kerekeit. A szakemberek jelenleg a marsjáró berendezéseinek és műszereinek felkészítésén és ellenőrzésén dolgoznak, s a mérnökök úgy vélik, vasárnapig elegendő idejük van arra, hogy az Opportunityt indulásra képes állapotba hozzák. A NASA szerdán nyilvánosságra hozta azt a színes körpanoráma-felvételt, amelyet a Opportunity fényképeiből állítottak össze. Jim Bell, a szonda panoráma-kamerájának kezelője elmondta: 75 százalékban látható immár az Opportunityt körülvevő táj színesben.

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a sötétvörös talajból kibukkanó sziklákon finom rétegzettség látható, ami az egykori vízborítás legfontosabb bizonyítéka lehet - közeli vizsgálatuk előtt azonban ezt nem lehet biztosan kimondani.

A bolygó másik oldalán, a Gusev-kráterben január elején landolt Spirit újraélesztésén továbbra is dolgoznak a mérnökök. Jennifer Trosper, a roverek felszíni mozgatását irányító csapat vezetője elmondta: ha minden jól megy, rövidesen ismét üzembe helyezik a szonda nagy teljesítményű antennáját. Ez jelentős lépés lenne, mert akkor a szonda számítógépe másodpercenkénti 11 ezer biten tudna üzemelni, a mostani 40-100 bites sebesség helyett, így felgyorsulhatna memóriájának a kitisztítása a file-októl.