A grapefruit-diéta segíthet a fogyásban

Vágólapra másolva!
Akár a grapefruit levét vagy gyümölcsét fogyasztja, könnyebben fogyhat le - állítják kutatók.
Vágólapra másolva!

Egy San Diego-ban végzett kutatás eredménye szerint a grapefruit diéta kiegészítőként is eredményesen használható, de a gyümölcs fogyasztóját megvédheti a cukorbetegségtől is - írja a BBC.

Az eredmény egy 100 túlsúlyos emberen végzett megfigyelésen alapszik, akik 12 héten keresztül semmiben nem változtattak étkezési szokásaikon, viszont rendszeresen fogyasztották a gyümölcs húsát vagy levét. A San Diego-i Scripps klinikán dr. Ken Fujioka és kollégái az átlagosan 99 kilogram testsúlyú résztvevőket három csoportra osztották: voltak, akik naponta mindhárom étkezés előtt egy fél gyümölcsöt fogyasztottak, mások minden étkezés előtt egy pohár grapefruitlevet ittak, míg a harmadik csoport étkezésének semmilyen formában nem volt része a trópusi gyümölcs.

A 12. hét végére azok, akik táplálkozásában valamilyen formában része volt a gyümölcs, a korábbinál átlagosan 1,6 kilogrammal nyomtak kevesebbet, de akadt, aki a 12 hét alatt 4,5 kilót fogyott. Azok, akik a gyümölcs levét itták, átlagosan 1,4 kilót veszítettek súlyukból, és azoknál jelentkezett a legkisebb eltérés - 0,2 kilogram - akik nem fogyasztották a gyümölcsöt. Dr. Fujioka csoportja azt tervezi, hogy egy lényegesen szélesebb körben végzett megfigyeléssel igazolja a mostani eredményeket - olvasható a Chemistry and Industry című amerikai szakfolyóiratban.

A súlycsökkenés feltehetőleg a szervezet inzulinszintjével áll összefüggésben. Az inzulin a szervezetbe kerülő cukrot a sejtekbe juttatja; minél hatékonyabb a cukorföldolgozás, annál kevesebb rakódik le zsír formájában a szervezetben. Az alacsonyabb inzulinszint emellett csökkenti az éhségérzetet, mivel az inzulin hormon ingerli az agy hipotalamusz nevű területét, ahol az éhségközpont található.

A grapefruitról korábban is ismert volt, hogy fokozza néhány általános használatban lévő gyógyszer, így vérnyomáscsökkentő szerek, nyugtatók, immunszupressziós szerek hatását.