Nincs több "még nagyobb" menü az USA-ban

Vágólapra másolva!
A kiegyensúlyozottabb étkezés és a menükínálat ésszerűsítése érdekében a világ legnagyobb gyorsétteremlánca - egyelőre csak az Egyesült Államokban - fokozatosan megszünteti az úgynevezett supersize adag sült burgonya, illetve üdítők kínálatát - jelentette be Walt Riker, a cég szóvivője.
Vágólapra másolva!

A hálózat azt tervezi, hogy 2004 végére az Egyesült Államok területén lévő, több mint 13 ezer étterme egyikében sem fogják az eladók felajánlani vendégeiknek azt a lehetőséget, hogy szendvicseikhez különösen nagy adag hasábburgonyát vagy üdítőt kérjenek, az extra méretű adagok ugyanis megszűnnek. A McDonald's azért döntött így, mert az elmúlt néhány éven mind erőteljesebb bírálatokat kapott az egészségtelen táplálkozás kultuszának erősítése miatt. Az adagok reklámcélú, folyamatos növelésével a cég kétségtelenül hozzájárult az amerikaiak zsírpárnáinak kialakulásához, egyesek azonban odáig mentek, hogy az amerikai nép általános elhízottságát gyakorlatilag teljes egészében a gyorsétteremláncok nyakába varrják.

A cég mindenesetre az elmúlt években az egészségesebb ételek kínálatának növelésével igyekezett módosítani repertoárját. Az étlapon mind több salátaféleség bukkant fel, s igyekeztek a gyermekmenüt joghurttal, illetve gyümölccsel is kiegészíteni.

Az, hogy a hamburgeróriás hirtelen ennyire szívén viseli fogyasztói egészségét, persze nem mentes a jól megfontolt piaci érdekektől. Mint arról korábban beszámoltunk, néhány amerikai cég ez év januárjától ugyanis zsemle nélküli hamburgert kínál mindazoknak, akik Robert C. Atkins kardiológus utasításai alapján az elfogyasztott szénhidrátmennyiség nullára vagy minimumra csökkentése révén akarnak jelentős súlycsökkenést elérni. Az elhízás pedig igen komoly ellenség manapság Amerikában. A McDonald'sot tehát mind a diétázás megszállottjai, mind a konkurens üzletláncok kínálata, mind pedig a cég általános megítélése vehette rá arra, hogy feladja bevált fogyasztásösztönző szolgáltatását: egyél minél többet, nálunk.

A McDonald's szóvivője nem részletezte, milyen további módosításokat terveznek menükínálatukban, és hogy a tervezett változtatások érinti-e és mennyiben a hálózat külföldi üzleteit.