Rekordmennyiségű, egyszerre nyolc szervet ültettek át amerikai orvosok Miamiban egy féléves olasz kislány testében.

Az orvoscsoport március 18-i, csütörtöki közlése szerint még január végén végezték el a 12 órás műtétet, amelynek keretében a csecsemő új májat, gyomrot, hasnyálmirigyet, vékony- és vastagbelet, lépet és két vesét kapott. Andreas Tzakis, az orvoscsoport vezetője szerint az új szervek működnek, a hat hónapos kislány - a genovai Alessa Di Matteo - jól van, és két héten belül várhatóan kiengedik a kórházból, de a műtétet követő egy év az átültetések esetében mindig kritikusnak tekinthető.

A kislány úgynevezett simaizom-rendellenességgel született, amely miatt mind a gyomra, a bélrendszere, mind a veséi rendellenesen működtek. A beavatkozás nélkül ez a betegség minden bizonnyal halálos kimenetelű lett volna - közölték az orvosok.

Tzakis elmondta: úgy tudja, ez az első eset, hogy egyszerre ennyi szerv átültetését végezték el. Ugyanebben a kórházban mindazonáltal korábban már sikeresen ültettek át hét szervet.