Halálos vitaminhiány a világ egyharmadán

Vágólapra másolva!
A Földön minden harmadik ember súlyos vitamin- és ásványianyag-hiányban szenved.
Vágólapra másolva!

Szakértők szerint a vitaminhiány meggátolja az embereket fizikai és szellemi lehetőségük és teljesítőképességük kiteljesedésében, ezáltal abban, hogy teljes életet tudjanak élni. A vizsgálat készítői, az Unicef és a Micronutrient Initative szerint a helyzet azonnali beavatkozást igényel.

Köztudott, hogy a vitaminok és az ásványi anyagok hiánya súlyos szellemi és fizikai leépüléssel jár: a beteg meg sem közelíti szellemi képességeinek határát, immunrendszere legyengül, különböző betegségek kínozzák.

A jódhiány miatt például becslések szerint csak az elmúlt években 20 millió szellemi fogyatékos gyermek jött a világra. A nem elégséges A-vitamin-bevitel miatt legyengült immunrendszer pedig egymillió öt év alatti gyermek életét követeli évente.

A tanulmány szerint a világon minden ötödik ember szervezetébe nem kerül elég cink, ami a krónikus gyomorgyengeség és a tüdőgyulladás veszélyét hordozza. A kutatók álláspontja az, hogy a szegénység megszüntetése, a gyermekhalandóság csökkentése és az anyák egészségének javítása nem képzelhető el a vitamin- és ásványianyag-ellátás javítása nélkül.

A fejlődő országok sokmillió lakosának kellene biztosítani, hogy vitaminok kerüljenek az étrendjükbe. A kutatók felhívják a figyelmet arra a lehetőségre, hogy az élelmiszeripar is részt vehetne a probléma megoldásában például avval, hogy az alapvető élelmiszerekhez vitaminokat adagol.

"Amikor a Föld lakosságának egyharmadát keményen sújtja egy olyan probléma, amelyre van elérhető és egyértelmű megoldás, akkor az azonnali cselekvésen kívül minden más lelkiismeretlen félmegoldás" - állítja Carol Bellamy, az Unicef vezetője.

A The Micronutrient Initiative alapítvány, amely a fejlődő országokban próbál a helyzeten javítani, a nemzetközi közösség együttműködését szorgalmazza.

"Léteznek források és létezik technológia, amellyel a vitamin- és ásványianyag-hiányt le tudnánk küzdeni. Csak akaratra és erőfeszítésre van szükség" - mondja Venkatesh Mannar, az alapítvány elnöke.