Új fejlemény a szentjánosbogár körül

Vágólapra másolva!
A szentjánosbogár a legújabb kutatások szerint nem azért világít, hogy párt találjon, hanem hogy elijessze ellenfeleit - állítja egy Belgiumban megjelent tanulmány.
Vágólapra másolva!

A szabadban felnőtt varangyoknak például jobban ízlik az a zsákmány, amelyik nem bocsát ki fényjelzést - derítette ki doktori disszertációjához végzett megfigyelései során Raphael De Cock, az antwerpeni egyetem kutatója. Bizonyos színű szentjánosbogár lárvák elijesztik a nappal zsákmányra vadászó seregélyeket is - ismertette a De Morgen belga lap De Cock kutatásának eredményeit.

Eddig a szentjánosbogarak fénykibocsátását a párkereséssel magyarázták. Kísérletei után azonban De Cock kételkedik ebben. Abból indult ki, hogy a szentjánosbogarak vajon miért bocsátanak ki akkor is optikai jelzéseket, amikor nem keresnek partnert? A belga kutató megállapította, hogy a szentjánosbogarak párzáshoz mindig széllel szemben közelítik meg párjukat, vagyis illatokat követnek. "Ha pedig a partner megtalálásához vegyi jelzések szolgálnak, akkor a fénynek bizonyára más a funkciója, mint a szexuális kommunikáció. Ezért feltételezhető, hogy a fénykibocsátás inkább a védelmet szolgálja" - mondta De Cock az újságnak nyilatkozva.