Megkezdődött a repülés új korszaka

Vágólapra másolva!
Március 27-én a NASA sikerrel végezte el az X-43A jelzésű hiperszonikus gép tesztrepülését. Az esemény ahhoz hasonló előrelépést jelent a repülés történetében, mint amikor a propelleres gépek mellett megjelentek a lökhajtásos típusok.
Vágólapra másolva!

A 2001-es sikertelen első próbálkozás után 2004. március 27-én a NASA másodszor tesztelte az X-43A jelzésű, szuperszonikus torlósugár-hajtóművel (részletesen lásd lent) működő repülőgépét, amelynek végső változata nem csupán a repülést forradalmasítaná, de űrrepülésre is alkalmas lenne.

A teszt most teljes sikerrel zárult, s ez történelmi pillanat a repülésben: ez az első alkalom, hogy egy nem rakétával meghajtott repülőgép hiperszonikus (5 Mach, azaz a hangsebesség ötszöröse feletti) sebességet ért el. A rövid időre elért 7 machos sebességgel egyben sikerült megdönteni az X-15 rakétameghajtású repülőgép által még 1967-ben felállított, 6,7 machos sebességrekordot (az űrrepülőgépet itt nem vesszük tekintetbe).

A tesztgépet szállító B52-es óriásbombázó a kaliforniai Edwards-légibázisról szállt fel március 27-én, közép-európai idő szerint 21 óra után. Körülbelül másfél órányi repülés után, 7000 méteres magasságban levált róla a szárnya alá erősített Pegazus szárnyas rakéta, majd pár másodperces szabadesés után működésbe lépett, hogy legalább 6 Mach sebességre gyorsítsa fel az orrára erősített, mindössze 3,7 méter hosszú, 1300 kilogrammos tesztrepülőgépet. A gép és a rakéta ezután szétvált, és bekapcsolt az X-43A saját hajtóműve, a torlósugár-hajtómű, amely a tervek szerint, kb. 10 másodpercig üzemelt. Ezután körülbelül 6 perces siklórepülés következett, majd a gép - a tervek szerint - a Csendes-óceánba zuhant.

Tekintse meg a NASA által készített animációkat a repülésről! Az animációk azonnal nézhető (stream) formában érhetők el, a fenti hivatkozásokra kattintva. Technikai segítség a lejátszáshoz

A NASA ezzel újabb fázisba ért egy olyan űrtevékenységre is alkalmas jármű fejlesztésében, amely a felszállást és a landolást is egy repülőgéphez hasonlóan végzi. Szakértők szerint az X-43 olyan előrelépést jelent a repülés történetében, mint amikor a propelleres gépek mellett megjelentek a lökhajtásos típusok.