Sétáló halak a múltból

Egy új felfedezés segíthet annak megértésében, hogyan hódították meg a gerincesek a szárazföldeket.

Az igen leegyszerűsített modell szerint az első kétéltűek a mai bojtosúszós halakhoz hasonló teremtményekből fejlődtek ki, a földtörténeti devon időszakban, mintegy 350 millió évvel ezelőtt. Az új élőhelyekhez való alkalmazkodás drámai változásokat hozott, amelynek egyik leglényegesebb eleme a testet tartó végtagok kifejlődése az uszonyokból. A bojtosúszósok ebből a szempontból egyfajta átmenetet képviselnek: páros uszonyaik belső szerkezete már a végtagok kialakulása felé jelent átmenetet. Általánosan elfogadott nézet azonban, hogy az igazi, erős végtagok csak a szárazföldi lét során fejlődtek ki, amikor a víz felhajtóereje nélkül kellett a testet megtartani.

Erre látszik rácáfolni egy új felfedezés, egy körülbelül 8 centiméter hosszú felkarcsont (humerus), amely 370 millió éves kőzetből került elő Pennsylvaniában. A csont jellemzői alapján ugyanis feltételezhető, hogy akármilyen állathoz is tartozott, az sokkal erősebb uszonyokkal rendelkezett, mint azt eddig az ebben az időszakban élt halakról, illetve kétéltű-hal átmeneti formákról feltételezték.

A csont szerkezete, az izomtapadási helyek mennyisége és irányultsága alapján igen valószínű, hogy az állat már nem csupán vonszolta magát a sekély vízben, hanem időnként négy "uszonyra" állt. Lehetséges tehát, hogy amikor a gerincesek "partraszálltak", gyakorlatilag már a birtokukban volt az új közegben való mozgáshoz szükséges négy végtag.