Több mint két tucat terv, javaslat érkezett a NASA-hoz arra vonatkozólag, mi legyen a sorsa a Hubble-űrtávcsőnek. A Hubble működését 2010-ig tervezték, de javítás nélkül a szakértők szerint 2007 körül fejezné be pályafutását.

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a NASA januárban úgy döntött, törli a Hubble ötödik szervizét, amely lehetővé tenné, hogy az űrtávcső 2010-ig működőképes legyen. Az elöregedett berendezések cseréje nélkül a szakértők szerint 2007 körül fejezné be pályafutását, és a tervek szerint csak 2011-ben állna munkába a HST utódja, a James Webb teleszkóp. A NASA akkor a Columbia űrrepülőgép tragédiája miatt döntött a javítás törlése mellett. A Hubble szervizelése ugyanis az egyetlen olyan út lenne a programban, amelynek során az űrrepülőgép legénysége nem kapcsolódna a Nemzetközi Űrállomáshoz - ahol hiba esetén menedékre találnak, illetve ahonnan viszonylag kényelmesen kijavíthatják az esetleges sérüléseket.

A NASA januári döntése ellenére idővel mégis felerősödtek azok a hangok, amelyek a Hubble további munkáját, s ezért ötödik szervizét támogatják. A NASA Goddard Űrközpontjában (Maryland, USA) most több tucat, egyetemi kutatóközpontoktól, kormányzati szervektől, űripari cégektől és magánemberektől érkezett javaslatot értékelnek ki, amelyek a Goddard februári felhívására érkeztek, s amelyben az űrtávcső problémájára kértek megoldási javaslatokat.

Az egyik, az űrtávcső robot-szervizelése mellett szóló javaslat jól illeszkedne a NASA tervezett Hold- és Mars-küldetéseihez, mivel a robotok további alkalmazási lehetőségei előtt nyitná meg az utat. A Goddard Űrközpontban egy szakemberekből álló csoport most azt vizsgálja, milyen módon valósítható meg, hogy a Hubble tönkrement giroszkópjait és energiatároló egységeit robot segítségével kicseréljék.

A Hubble sorsát a távcső mozgatását végző giroszkópok fogják megpecsételni, ugyanis ha azok tönkremennek, nem lehet majd megfelelően mozgatni és stabilizálni a szerkezetet. A hat giroszkóp közül jelenleg már csak négy működőképes, s a tudományos munkához legalább háromra van szükség.

A Columbia katasztrófája után tehát annyi bizonyos, hogy a Hubble-űrtávcső korábbi gyakorlat szerinti, emberi szervizelése nem lehetséges, s az is, hogy az űrtávcsövet küldetése lejártával teljes biztonsággal kell lehozni - a dolgok mai állása szerint az optikai távcsövek koronázatlan királya legkorábban 2013-ban térne vissza a Föld légkörébe. Lehetséges megoldásként merül föl, hogy ellenőrzött úton az óceánba zuhan, s az is, hogy biztonságos ún. parkolópályára állítják, a Földtől legalább 2500 kilométeres magasságban. Mindkét megoldáshoz egy olyan hajtóműegység kifejlesztésére van szükség, amit a Hubble-re csatlakoztatnának, s ennek segítségével lehetne irányítani akár a visszatérést, akár a pályaváltást.