Országút épül a Déli-sarkra

Vágólapra másolva!
Hat amerikai két éve kezdett bele a sokak számára lehetetlennek tűnő vállalkozásba - a jégben utat vágnak a Déli-sarkra. A világ legzordabb útvonalát veszélyes gleccserszakadékok és végeláthatatlan hómezők között építik.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOAmennyiben megépül, az Új-Zéland déli partjaitól induló, csaknem 2000 kilométer hosszú jégúton évente több tonnányi élelmiszer- és egyéb utánpótlást szállíthatnának a Déli-sarkon működő Amundsen-Scott kutatóbázisra, amelynek jelenleg évente csak négy hónapig - a nyári időszakban -, teherszállító repülőgépek útján van összeköttetése a külvilággal. Az út teherszállító bulldózerekkel odafelé 20 napig, visszafelé a 300 méteres szintkülönbség miatt 10 napig tart majd.

Az út már megépített szakasza közel 700 kilométer hosszan, gleccserszakadékok között vezet, talaja 6 méter széles döngölt hó és jég, amelyet zöld zászlócskák szegélyeznek.

A tervekhez képest már biztosan csúszni fog az átadás, mivel a munka üteme az építők számára kiszámíthatatlan. "Az első 48 kilométer könnyűnek bizonyult, ám a múlt évben három hónapunkba került, mire 5 kilométert haladtunk előre a gleccserszakadékok között. Idén szó szerint utat kellett törnünk magunknak, 2 méter mély porhó lassítja a munkát" - nyilatkozta az útépítésre létrejött program vezetője, John Wright. A sítalpakat és motoros szánokat még elbírja a szakadékokat borító jégréteg, ám a több tonnás bulldózerek miatt ki kell fürkészni és be kell tömni mindeny olyan szakadékot, ami az utat keresztezi.

Az építést végző South Pole Traverse Project két nyár alatt ért el idáig, s eddig 20 millió USA-dollárt költött nagyszabású vállalkozására. Annak ellenére, hogy a terveket - a 2005 nyarán történő átadást - nem tudják tartani, Wright nem kételkedik benne, hogy előbb vagy utóbb elérik a Déli-sarkot. Amint az út elkészül, nemzetközi környezetvédelmi vizsgálatnak vetik majd alá, s a kutatóállomásra várhatóan évente három alkalommal indul majd teherszállító konvoj.

Forrás: ORIGOA Déli-sarkra vezető út érdekessége, hogy folyamatos mozgásban van. Az alatta fekvő jégmező egy év alatt több mint 300 métert mozdult el északi irányba, és 30 métert nőtt. Ráadásul a 8 hónapig tartó sarki tél alatt a már letisztított útszakaszon 5 szakadék keletkezett, ezeket jéggel és hóval kellett kitölteni, hogy a traktorok folytathassák a munkát. Efféle pályakarbantartásra várhatóan évről évre szükség lesz majd.