510 millió éves chips

Egy nemrégiben talált fosszília megerősítette a korábbi feltételezést: a Trilobiták (háromkaréjos ősrákok) évmilliókon keresztül számos ragadozó kedvenc rágcsálnivalói voltak.

A közvetlen bizonyítékot egy 510 millió éves tengeri állat fosszíliája szolgáltatta, amelynek bélrendszerében megkövült Trilobita-maradványokra bukkantak.

Régóta gyanítják, hogy a mintegy 300 millió évet átvészelő, a Földön igen elterjedt és nagy számban élő ízeltlábúak a tengeri állatok egyik fontos élelemforrásai lehettek. A kétséget kizáró bizonyíték azonban idáig váratott magára.

A kínai Miao-hegységben lévő Kaili mellett talált, a kambrium időszak közepéről származó fosszília alapján az amerikaiakból, franciákból és kínaiakból álló kutatócsoportnak nem sikerült pontosan azonosítania a megkövült állatot, az viszont jól látható, hogy bélrendszere egy Trilobitaerős kitinpáncéljának törmelékeivel van tele. A körülbelül 1 milliméter átmérőjű darabok egymáson, mintegy rétegesen helyezkednek el.

Simon Conway Morris paleontológus, a Cambridge-i Egyetem professzora szerint zsákmányállat mivoltukra ennél szebb bizonyíték el sem képzelhető.

"A Trilobiták azon csoportjáról, amelyikhez a lelet is tartozik, eddig azt tartottuk, hogy a vízfelszín közelében élnek. A lelet alapján vagy felül kell vizsgálnunk eddigi elképzeléseinket ,vagy azt kell feltételeznünk, hogy a ragadozó kifejezetten a Trilobiták kedvéért merészkedett a felszínre." A maradvány vizsgálata során az is kizárható, hogy egy dögevő állat falta volna fel az elpusztult ízeltlábút, ugyanis ebben az esetben az állat bélrendszerébe nem kerülhetett volna bele a teljes páncélzat.

A szenzációs lelet már most megosztotta a szakértőket. Rengeteg elmélet született arról, hogyan kerülhetett egy egész Trilobita a ragadozó gyomrába. Heyo van Iten, az amerikai Hanover College of Indiana geológiaprofesszora szerint azonban gyakran a legkézenfekvőbb magyarázat áll a legközelebb a valósághoz: "a Trilobitát egyszerűen felfalta egy ragadozó, és az emészthetetlen kitinpáncél a beleken keresztül távozott volna az állat szervezetéből, ha az időközben ki nem múlik."

További érdekesség, hogy a megkövült bélrendszer egyes területein olyan elszíneződések láthatók, amelyek bélbaktériumokat tartalmazó fejlett emésztőrendszerre utalnak. Ilyen emésztőszervvel rendelkezett a kambrium időszakának számos ragadozó ízeltlábúja, mint például a Fuxianhuia, a kínai csengjiangi szikláknál talált kora kambriumi ízeltlábú. A Trilobita-gyilkos könnyen lehet Fuxinhuia, mindazonáltal a leletből ez nem állapítható meg maradéktalanul.

Korábban már több közvetett bizonyíték utalt arra, hogy a Trilobiták számos ragadozó napi táplálékaként szolgáltak: a maradványokon rendkívül gyakoriak a harapásnyomok (megmagyarázhatatlanul szinte mindig csak a jobb oldalon), és az erős kitinpáncél is minden bizonnyal védekezésre szolgált.

KAPCSOLÓDÓ CIKK