A másik ember érzeteibe való beleérzőképességet - vagy más néven "fizikális empátiát" - is kizárólag az emberre jellemző képességnek tartjuk, elsősorban abból a megfontolásból kiindulva, hogy igen összetett, absztrakt képességeket igényel. Norvég kutatók szerint ezzel szemben igencsak egyszerű agyi folyamatról lehet szó, s így nincs okunk feltételezni, hogy majmok vagy más állatok nem képesek ilyen jellegű empatikus viselkedésre.

Christian Keysers, a Groningeni Egyetem kutatója munkatársaival mágneses-rezonancia képalkotással (MRI) önként jelentkezők agyműködését vizsgálták, miközben megérintették a jelentkezők lábát, illetve olyan videofelvételeket mutattak nekik, amelyeken más emberek végtagjait érintették meg, illetve tárgyak ütköztek össze. A kutatók legnagyobb megdöbbenésére az agy azon területe, amely a test felületéről érkező ingerek feldolgozásáért felelős, erős aktivitást mutatott akkor is, amikor az önkéntes nem érzékelte, csupán látta, hogy valakit megérintettek.

A kutatók ebből arra a következtetésre jutottak, hogy az eddigi elképzelésekkel szemben a "fizikális empátiáért" nem egy specializált agyterület felelős: agyunk a látottakat egyszerűen átalakítja úgy, mintha az események velünk történtek volna meg. "A 'fizikális empátia' egyáltalán nem egy elvont képesség, hanem olyan, mintha mások bőrébe bújnánk, és a lehető leggyakorlatiasabb módon érzékelnénk tapasztalataikat" - állítja Dr. Keysers.

Még inkább meglepő volt azonban az, hogy az egymásnak ütköző tárgyak is hasonló reakciót váltottak ki az agyból, noha eddig úgy gondolták, hogy az empátia kizárólag szociális viszonyokhoz kötődik.

Más vizsgálatok is hasonló eredménnyel jártak: például érzelmet kifejező arcok az agy emocionális központját aktiválták. Mindezekből arra lehet következtetni, hogy az emberi agy nem csak egy vizuális tükröt nyújt a valóságról, de további érzéki összetevőket aktiválva teszi teljessé az érzékelést.

Ez azt jelenti, hogy anélkül is képesek vagyunk empátiára, hogy összetett elméleteket építenénk fel mások érzéseiről - állítja Keysers. A kutató szerint egyszerűen arról van szó, hogy miután elsajátítottuk - vagyis megtanultuk felismerni - azokat az érzéseket, amelyeket a testünkhöz érő tárgyak váltanak ki belőlünk, hasonló folyamatok láttán agyunk automatikusan elindítja (az érzéseket fellobbantó) "programot".