A reneszánsz hangszerek titkai - Delta-ajánló

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A hosszú élet titka
Az ELTE Genetikai Tanszékének kutatói fonalférgekkel végzett kísérleteikkel bebizonyították, hogy ugyanaz a gén szabályozza az életkort, amelyik az inzulin-háztartás karmestere. A nevezetes gén - a TOR gén - működésének csillapítása nem csak az élet hosszát növeli meg, hanem fiatal, szaporodóképes állapotban tartja a férgeket. Az egyszerű modell-állatokon felismert törvényszerűség az emberi szervezetre is igaz, hiszen az élővilágban a genetikai szabályozás azonos módon működik.

Forrás: --

Közelebb az Alzheimer-kór megértéséhez?
A téli álmot alvó állatok, például az ürgék ébredés utáni bizonytalan tájékozódó képessége, megfakult emlékezetük rövid idő után teljesen helyreáll. Az átmeneti időszak élettani folyamati meglepően hasonlóak az emberi Alzeheimer-kór tüneteihez, agyukban például jelentősen megnő a Tau-proteinek mennyisége. A teljes ébredés után viszont felszívódik a fehérje. Az ürgék vizsgálatából a kutatók arra következtetnek, hogy a Tau-proteinek jelenléte nem a betegség-oka - mint eddig vélték - hanem épp a védekező mechanizmus része.

Vak-barát felolvasóprogram
Egy új magyar fejlesztés, egy speciális keresőprogram segíthet a vak embereknek az internetes adatbázisok használatában. A K44 keresőprogram segítségével körülbelül kétezer megabytnyi kultúrális szöveganyagot - lexikonokat, kötelező olvasmányokat, tudományos folyóiratokat, szótárakat - lehet elérni, mégpedig lényegesen rendezettebb formában, mint a weben, vagy akár a Magyar Elektronikius Könyvtárban.

A fekete lyuk
A Max Planck Kutatóintézet földönkívüli kutatásokkal foglalkozó részlegében nemrég fantasztikus felfedezést tettek: tanúi lehettek annak, amikor a fekete lyuk elnyelt egy csillagot. A fekete lyukak azok a különleges objektumok, amelyek minden környezetükben lévő anyagot beszippantanak. Vajon mikor és hogyan keletkeztek? Mi a szerepük a ma látható Univerzum szerkezetének kialakításában és a galaxisok születésében? A kutatók egyre közelebb kerülnek e kérdések megválaszolásához.

A reneszánsz hangszerek titkai
A freibergi dómban minden kis puttója egy-egy pengetős, fúvós vagy vonós hangszert tart a kezében. A Lipcsei Hangszermúzeumban egy ötven fős kutatócsoport nemrégiben megvizsgálta a szobrocskákat. A különböző, reneszánsz-kori hangszerek vizsgálatához a korszerű fizikai vizsgálómódszerek teljes arzenálját felsorakoztatták. És hogy milyen érdekességeket tártak fel, megtudhatják a vasárnapi Deltából.

Részletek a Delta május 2-ai adásában (vasárnap, 14.10 - mtv)