Hagyd abba és nyersz!

Még néhány nap, és a világ száz országában egymillió dohányos nyomja el az utolsó
csikket, hogy kipróbálja, milyen érzés egy hónapig cigaretta nélkül. Itt az utolsó lehetőség, hogy Ön is jelentkezzen a programra, ahol értékes díjakat is kiosztanak.

Mint arról korábban beszámoltunk, a "Hagyd abba és nyersz! 2004" program keretében május 2-29-e között a dohányzást abbahagyni szándékozók idén immár ötödször kapnak játékos lehetőséget a leszokásra, sőt értékes ajándékokat nyerhetnek (a Magyar Nemzeti fődíj egy 500 000 forint értékű utazási utalvány). A program 1994-ben indult Finnországból, azóta minden földrészről egyre több és több ország csatlakozik a kétévente megrendezésre kerülő, dohányzásról való leszokást segítő nemzetközi programhoz.

Az eddigi tapasztalatok alapján a résztvevők mintegy 50 százaléka nem dohányzik a négy hét alatt. Azoknak a száma, akik egy év múlva sem gyújtanak rá, 25-30 százalékra tehető. A résztvevők 17-20 százaléka még 3-5 év múlva is nemet tudnak mondani a cigarettának.

Idén 15-20 ezer magyar, világszerte pedig összesen egymillió résztvevőre számítanak. A játékra való jelentkezési lap és a részvételi szabályzat a Semmelweis Egyetem Közegészségtani Intézetének honlapján tölthető le. A programban való részvételhez a jelentkezési lapot május 2-ig kell postázni az alábbi címre: Semmelweis Egyetem, Közegészségtani Intézet, "Hagyd abba és nyersz! 2004" 1445 Budapest Pf.370.

KAPCSOLÓDÓ CIKK