Vizeletteszt rákos megbetegedésre

Vágólapra másolva!
Amerikai kutatók olyan tesztet fejlesztettek ki, amely hatékonyan mutatja ki a veserák jelenlétét.
Vágólapra másolva!

A veserák előfordulása meredeken emelkedik, különösen a fejlett országokban. A betegséget a jól kezelhető kezdeti stádiumban igen nehéz észrevenni, mivel általában ekkor még nem ad erős tüneteket. Az egyik legfontosabb figyelmeztető jel a vér megjelenése a vizeletben.

A Fox Chase Cancer Center (USA) kutatói arról számoltak be az amerikai urológusok társaságának éves konferenciáján San Franciscóban, hogy a betegséget a vizeletben megjelenő DNS segítségével is ki lehet mutatni - írja a BBC News Online.

Az 50 tesztelt beteg személyből 44 vizeletében megjelent a keresett DNS-minta. A jó arány mellett nagyon fontos, hogy a kontrollként szolgáló egészséges emberek körében nem voltak fals-pozitív eredmények (tehát a DNS-minta nem jelent meg egészséges embernél). Sikeres kezelés után a pácienseknél sem lehetett kimutatni a DNS-t. A kutatók szerint ráadásul a teszt képes különbséget tenni a betegség különböző stádiumai között, és nem csupán diagnosztikus értéke lehet, hanem a betegkövetésre is alkalmas lenne.

Számos szakmai és civil szervezet máris üdvözölte az eredményeket. Óriási szükség lenne ugyanis olyan diagnosztikai eljárásokra, amelyek idejében és nem invazív módon mutatnák ki a daganatok jelenlétét a szervezetben. Bár számos ilyen jellegű kutatás zajlik egyre érzékenyebb módszerekkel, egyelőre sem a vér-, sem a vizelettesztek nem alkalmasak elsődleges diagnózis felállítására - napjainkban még csak más diagnosztikai módszerek megerősítésére alkalmazzák őket.

Az új vizeletteszt tehát nagyon ígéretes, de természetesen további megerősítő vizsgálatokat igényel, mielőtt esetleg a klinikai gyakorlatba kerül.