Magyar vénuszfotók külföldön

Vágólapra másolva!
A június 8-i Vénusz-átvonulás közeledtével egyre többen veszik szemügyre belső bolygószomszédunkat, a felhőkbe burkolózó Vénuszt. A már most is vékony vénuszsarlót sokan fotózták le hazánkból is, a képek egy része pedig az Európai Déli Obszervatórium galériájába is bekerült.
Vágólapra másolva!

Az ESO (European Southern Observatory) az egyik legnagyobb európai csillagászati szervezet. A Vénusz-átvonulást bemutató honlapjára az elmúlt hetekben több magyar fotó is felkerült Földünk testvérbolygójáról. A jórészt a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) keretében dolgozó fotósoknak nem kell szégyenkezniük: képeik az európai élvonalban is megállják helyüket. Asztalos Tibor, Dán András, Éder Iván, Kereszty Zsolt, Kiss László, Kovács Sándor, Ladányi Tamás, Mizser Attila, Szendrői Gábor és Zsiga László mind hazánk nevét öregbítik egy-egy látványos felvétellel.

A Magyar Csillagászati Egyesület országos hálózatba fogta össze a hazai bemutató csillagvizsgálókat és egyéb ismeretterjesztő szervezeteket. A Vénusz-átvonulást az ország több tucat pontján követhetik majd nyomon az érdeklődők, távcsöves bemutatások keretében. A lakóhelyünhöz legközelebbi bemutató helyszínét a http://venuszatvonulas.csillagaszat.hu honlap térképén egyszerűen megtalálhatják, és háttérinformációkat is olvashatnak a jelenségről.

FONTOS FIGYELMEZTETÉS! A Nap előtt elvonuló Vénuszt kizárólag speciális (a napfogyatkozásokhoz használatos) szemüveggel vagy biztonságos napszűrővel felszerelt távcsővel szabad megfigyelni! Minden egyéb esetben maradandó látáskárosodás vagy vakság alakulhat ki. Vigyázzunk! Régi napfogyatkozás-néző szemüveget NE használjunk, mert anyaga már nem nyújt védelmet a Nap sugarai ellen!