Újabb kullancs-kór: babézia

Vágólapra másolva!
A kullancsokról legtöbbünknek két betegség, a Lyme-kór és a vírusos agyvelőgyulladás jut eszébe. Félő azonban, hogy egy új veszély is jelentkezik: az elmúlt évben már hazánkban is észlelték a közönséges kullancsok által terjesztett, fertőző vérfesték-vizelést, egyelőre csak kutyáknál.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi években jelentősen megszaporodtak azok az esetek, amelyek hátterében a kullancs által terjesztett, Babesia canis nevezetű kórokozó áll - számolt be tapasztalatairól dr. Szilágyi Attila állatorvos. Magyarországon babézia okozta megbetegedést ember esetében még nem jelentettek, kutyáknál viszont már gyakori kórnak számít. A betegség neve - fertőző vérfesték-vizelés - mutatja a betegség lényegét: a kór a vörösvérsejteket károsítja, veseelégtelenséget, vérszegénységet okozva.

A kórt a vérkenet vizsgálatával lehet kimutatni, a pontos diagnózis felállításában sokat segíthet, ha az állatorvosi rendelésre magunkkal visszük az állatból eltávolított kullancsot is.

Dr. Kapiller Zoltán évek óta foglalkozik a kullancsok által terjesztett betegségekkel. Tavaly észlelte először, hogy a korábban csupán a csalitjáró pocok kullancsában kimutatott Babesia microti megjelent a közönséges - tehát az emberre is veszélyes - kullancspopuláció szervezetében is. Ez azt jelenti, fennáll a lehetősége annak, hogy Magyarországon is előfordulhasson emberi babéziás megbetegedés.

Afrikában és az Egyesült Államokban egyre gyakoribbak azok a súlyos, akár halálos megbetegedések, amelyeket a vérszívó által terjesztett mikroorganizmusok okoznak. Az embernél a betegség heves, influenzaszerű tünetekkel kezdődik: magas láz, rossz közérzet, hányinger jelentkezik - ismerteti dr. Kapiller Zoltán. A betegség további szakaszában szervi problémák lépnek föl, amelyek lép-, máj-, veseelváltozások során akár vérvizelést is eredményezhetnek.

Létezik már olyan laboratóriumi diagnosztikai módszer, amellyel a különféle fertőzések nemcsak a beteg véréből, de már a kullancsból is kimutathatók. A módszerrel jelenleg a Lyme-kórt okozó mikroorganizmus DNS-ét tudják kimutatni az állatból, még azelőtt, hogy a megfertőzött áldozaton a tünetek jelentkeznének. Az eljárás elméletileg minden kórokozó esetében alkalmazható - mondja Kapiller Zoltán -, ám jelenleg még nem használják rutinszerűen a diagnosztikában. A babéziózis kórokozójának felbukkanása sürgeti a módszer mind szélesebb körű alkalmazását.

A babézia ellen oltóanyag jelenleg nem létezik, ezért fokozott jelentősége van annak, hogy a szabadban, erdei túrák során megfelelő öltözettel és kullancsriasztó szerekkel megelőzzük, hogy a vérszívók megtelepedjenek bőrünkön.

További részleteket a babéziáról a Delta június 6-án, vasárnap 14.10-kor kezdődő adásából tudhat meg.