Kikeltek az első cápák az állatkertben

Vágólapra másolva!
A fővárosi állatkert tengeri Akváriumában már látható két újszülött barnasávos bambuszcápa. A cápabébik az elmúlt napokban keltek ki az első fészekaljból származó cápatojásokból.
Vágólapra másolva!

Mint korábban arról beszámoltunk, a Fővárosi Állat- és Növénykert tengeri Akváriuma fél éve nyitotta meg kapuit a látogatók számára, május végén pedig már közel húsz cápatojásban fejlődött új élet. A tojások közül tizet a látogatók is megcsodálhattak a középső medencegyűrű egyikében. 2004. június 10-én kelt ki az első kiscápa, amit néhány nap elteltével egy másik kikelt ivadék követett. Az elmúlt hét közepétől bárki megcsodálhatja a két apróságot a külön erre a célra kialakított 50x20x30 cm-es cápabölcsőben. A kikelt cápák életük első hónapjait itt töltik majd.

Az újszülött barnasávos bambuszcápák (Chiloscyllium punctatum) 12-13 centiméteresen keltek ki a tojásból, megközelítőleg 2,5 hónap kelési idő után. Az első napokban még nem kaptak külön eledelt, mivel a tojásból magukba szívott szikanyagból táplálkoztak. Ma már az akvaristák által előkészítetett eleséget eszik: apróra vágott rákokat, krillt fogyasztanak. Az etetés szigorú gondozói felügyelet mellett zajlik, hiszen csak így lehet pontosan ellenőrizni, hogy mind a két cápabébi eszik-e. A kritikus időszak elteltével már más ínyencséget is kapnak, amely fehérjékben, valamint jódban gazdag, így segítve elő egészséges növekedésüket.

Mint az felvételeken is jól látható - és nevükből is kiderül - a barnasávos bambuszcápák bőre születésükkor barna keresztsávokkal mintázott. Ahogy nőnek, a sávok elhalványulnak: miután testhosszuk eléri az 50 cm-t, a barna csíkok kezdenek fakulni, 70 centiméteresen már csak egészen világosbarna sávok jelzik a valaha sötétcsíkos mintázatot.

Nyugodt talajlakók

A bambuszcápák nyugodt természetű, talajlakó cápák. A megfelelő oxigénellátáshoz nincs szükségük az állandó úszásra, ezért meg-megpihennek a tenger fenekén, jelen esetben a medence alján, ahol akár hosszú órákon keresztül képesek mozdulatlanul feküdni.

Forrás: Bagosi Zoltán

A most kikelt bambuszcápák külön érdekessége, hogy a fajt fogságban Magyarországon eddig nem sikerült szaporítani. Utoljára 1985-ben érkezett az állatkertbe egy vadon befogott macskacápa, amelynek utódai születtek, de az a példány már a befogás pillanatában vemhes volt.