Megvadultak a kenguruk Canberrában

Vágólapra másolva!
Kenguruk fenyegetik az ausztrál főváros, Canberra lakóit. A hatóságok fokozott óvatosságra intenek az aszály miatt mind agresszívabbá váló állatokkal szemben, azt követően, hogy egy megvadult kenguru néhány napja megölt egy kutyát és megtámadta a szerencsétlen eb gazdáját.
Vágólapra másolva!

Az évszázad szárazsága által sújtott ország fővárosa körül újra és újra fellobbanó bozóttüzek miatt a 170 centiméter magasra is megnövő, átlagosan 70 kilogrammos, úgynevezett keleti szürke kenguruk élelem és víz után kutatva mind többen merészkednek be a város utcáira. Mint azt Murray Evans, canberrai környezetvédelmi szakember elmondta, az éhségtől és szomjúságtól ingerült kenguruk fenyegetést jelenthetnek a lakosság és a házikedvencek, a kutyák és macskák számára.

A legutóbbi esetben egy gazdájával sétáló kiskutyára támadt rá egy erszényes, a kis állatot agyonütötte, és felhorzsolta a kutyája segítségére siető nő oldalát is. Előzőleg egy kenguru tóba fojtott egy kutyát oly módon, hogy erős hátsó lábaival a víz alá nyomta, és ott tartotta azt, amíg a szerencsétlen állat meg nem fulladt.

Murray Evans szerint nem szokatlan, hogy a kenguru fenyegetést érezve a vízbe menekül, és hátsó lábaival megpróbálja vízbe fojtani támadóját. "Az erszényesek viselkedése egyértelműen az évek óta tartó szárazságra vezethető vissza. Az aszály nyomán mind több állat próbál vízhez és élelemhez jutni a városban. A kenguru alapvetően félénk természetű, és csak alkonyatkor jár élelem után, az elérhető táplálék csökkenő mennyisége azonban arra készteti, hogy fényes nappal is előbújjon rejtekéből" - mondta a szakértő. "Ráadásul a kenguruk kifejezetten kerülik a kutyákat, megijednek a csaholó, hangos állatoktól. Az emberek számára ebből az a tanulság, hogy leghelyesebb kedvenceiket pórázon tartva sétáltatni" - tanácsolta az ausztrál környezetvédelmi szakember.