Afrikában 49 évre csökkent az átlagos élettartam

Vágólapra másolva!
Az UNAIDS, az AIDS elleni harcra létrehozott ENSZ-szervezet által összeállított jelentés szerint a betegség következtében Afrikában a születéskor várható átlagos élettartam a korábbi 62 évről 49-re csökkent.
Vágólapra másolva!

Forrás: imb.orgHét olyan országban, ahol a lakosság AIDS-fertőzöttségének aránya meghaladja a 20 százalékot, az 1995 és 2000 közötti születéskor várható átlagos élettartam ma már 49 év, tizenhárommal kevesebb, mint a fertőzés megjelenése előtti időszakban volt.

Afrikában a lakosság átlagos fertőzöttsége a népesség 25 százalékát tette ki 2003-ban. A térség legérintettebb országa Szváziföld, ahol a lakosság 38,8 százaléka HIV-fertőzött, majd Botswana következik 37,3 százalékkal, Lesotho 28,9 százalékkal, Zimbabwe 24,6 százalékkal és Dél-afrikai Köztársaság 21,5 százalékkal.

Ha nem terjed el az antiretrovirális kezelés, Szváziföldön, Zambiában és Zimbabwében a születéskor várható átlagos élettartam 35 évre csökkenhet.