Tanösvény nyílt a Káli-medencében

Vágólapra másolva!
Megnyitották a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban a 8 km hosszú, önmagába visszatérő nyomvonalú és ingyenesen látogatható Theodora tanösvényt, amely a Káli-medence belsejének földtani, vízrajzi, zoológiai és botanikai értékeit mutatja be a gyerekeknek és a természetkedvelő felnőtteknek egyaránt.
Vágólapra másolva!

A szabadtéri oktatás, a környezeti nevelés súlya a közoktatáson belül egyre növekvő szerepet kap, az ehhez szükséges infrastruktúra azonban még általában nem áll rendelkezésre. A napokban átadott, igényesen és szemléletes formában kialakított Theodora tanösvény alapja lehet egy rendszeres környezeti-nevelési, ismeretterjesztő tevékenységnek, ugyanis olyan tudományos eredményeket is közöl, amelyek más módon nem hozzáférhetőek. A 15 állomást és egy kőzetbemutató kiállítást is tartalmazó, egész évben szabadon látogatható tanösvény kialakítását a Kékkúti Ásványvíz Rt. támogatta.

A tanösvény a Káli-medence központjában, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védett természeti területén halad. Az útvonal és a bemutatandó értékek, állomáshelyek kiválasztása a Nemzeti Parkkal való együttműködés keretében történt. A terület két nagyobb vízfolyásán való gyalogos átkeléshez két fahíd is készült.

A Káli-medence az erdei iskolák, nyári táborok rendkívül látogatott területe, ahol a nyári szünetben több ezer gyerek fordul meg. A tanösvénynek különleges jelentőséget ad, hogy az erdei iskolai programok keretében rendszeresen képes fogadni osztályokat az ország minden részéről. Az alkalmankénti érdeklődők számára történő ismeretterjesztés mellett alkalmas lesz oktatási feladatok ellátására is. Mivel pár óra alatt akár gyerekekkel is kényelmesen bejárható, remek hétvégi program lehet a természetet szerető családok számára is.

A tanösvény kialakítását a Nemzeti Park munkatársai, valamint a területet kiválóan ismerő szakemberek irányították. A munkában geológusok, botanikusok, zoológusuk vettek részt, az útjelzők, valamint az információs építmények, hidak megtervezésére és elkészítésére pedig szobrászművész vállalkozott.

A tanösvényről tájékoztató kiadvány készül, és folyamatosan szakvezetés is igényelhető. Az érdeklődők további információt kaphatnak a 06-87-563-200-as telefonszámon.