Használhatók a becsapódott Genesis-minták

2004.09.13. 12:45

El tudják végezni a korábban tervezett kísérleteket a Genesis-űrszonda által a Földre juttatott napszélmintákon, nyilatkozták a NASA szakemberei.

Mint arról beszámoltunk, a Genesis hároméves űrutazása során a Földtől mintegy 1,5 millió kilométerre bolygónk egyik úgynevezett Lagrange-pontja körül állt pályára, és gyűjtött a Napból kiáramló részecskékből mintákat. "Zsákmányát" ezt követően gondosan elraktározta, majd visszatért a Földhöz, amelynek légkörébe érve a Genesis visszatérő tartályegységének ejtőernyők segítségével kellett volna lelassulnia. Az ejtőernyőrendszer azonban felmondta a szolgálatot, így a tartály óránkénti több mint 300 kilométeres sebességgel csapódott Utah amerikai szövetségi állam sivatagos talajába.

A berendezés súlyosan megsérült, de a szakemberek bizakodtak abban, hogy a rakomány nem semmisült meg teljes egészében. Dan Saviela, a NASA mérnöke elmondta: megvizsgálták a tartályroncs belsejét, és megállapították, hogy a legfontosabb szerkezeti egység sértetlennek tűnik. A kutatóknak így lehetősége van arra, hogy a legértékesebbnek tartott kísérleteket elvégezzék, azaz a napszél-minták izotóp-összetételét összevessék a bolygók már ismert izotópgyakoriságával, ami jelentősen segítene annak a megértésében, miként alakult ki a Naprendszer.

A Genesis visszatérő kapszulájának 10-20 mikrogrammnyi rakománya az első olyan űrbeli anyagminta, amelyet a Holdnál messzebbről juttattak a Földre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK