Újra leállt a Nemzetközi Űrállomás oxigénellátó berendezése

Vágólapra másolva!
Újra leállt a Nemzetközi Űrállomás (ISS) oxigénellátó berendezése, miután szeptember 10-én, pénteken az Űrállomás legénysége javításokat végzett rajta.
Vágólapra másolva!

A rendszer egy órán át működött, majd ismét felmondta a szolgálatot - közölte Robert Navias, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szóvivője. Navias elmondta, a földi irányítás szakemberei igyekeznek kideríteni, hogy mi akadályozza a berendezés működését.

A bejelentés szerint az Űrállomáson dolgozó két űrhajós, Gennagyij Padalka, az orosz parancsnok és amerikai kollégája, Mike Fincke számára ez nem jelent közvetlen veszélyt, mert az oxigénellátás több forrásból is biztosítható, így például az Űrállomáshoz kapcsolódott teherűrhajóról is vehetnek oxigén-utánpótlást.

Padalka és Fincke október közepén térnek vissza a Földre hat hónapos küldetésükből. Helyüket akkor egy új orosz-amerikai legénység veszi át.