Becsapódás: olvasóink zöme bízik a csillagászokban

Vágólapra másolva!
Szeptember 29-én, hazai idő szerint 16 óra után éri el legnagyobb földközelségét a Toutatis-kisbolygó. Becsapódástól továbbra sem kell tartanunk, és olvasóink nagyobb része megbízik a szakemberek véleményében.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábbi részletes összeállításunkban beszámoltunk, 2004. szeptember 29-én a 4,6 x 2,4 kilométeres Toutatis-kisbolygó eléri legnagyobb földközelségét. Távolsága ekkor körülbelül másfél millió kilométer, tehát a Föld-Hold távolság nagyjából négyszerese lesz.

Bár rengeteg kisbolygót figyeltek meg ennél jóval kisebb távolságban is, ilyen nagyméretű kisbolygó ennyire közel még nem haladt el a Föld mellett. A szakemberek szerint azonban biztosan kijelenthető, hogy a Toutatis becsapódásától vagy bármilyen más hatásától nem kell tartanunk.

Rovatunk legutóbbi szavazásának eredményei szerint olvasóink 57%-a ezt készséggel elhiszi, ám elgondolkodtató, hogy közel 27%-uk ezzel ellentétes véleményen van, a maradék mintegy 16% pedig bizonytalan. Az utóbbi két csoport megnyugtatására szolgálhat, hogy egyelőre semmiképpen nem módosulhat úgy a Toutatis pályája, hogy ma délután globális katasztrófát okozzon.

Az égitest földközelségének napjaiban már kis amatőr csillagászati távcsövekben is észlelhető, apró, csillagszerű fénypontként, és a Magyar Csillagászati Egyesület információi szerint 50 fokot halad naponta az égen (a telihold látszó átmérője 0,5 fok). Sajnos a legnagyobb földközelsége idején a mi földrajzi szélességünkről már nem figyelhető meg.