Halálos gyűrű Galaxisunk szívében

Amerikai csillagászok meghatározták annak a gázgyűrűnek a helyzetét a Tejútrendszer központjában, amelynek anyagából rendszeres időközönként robbanásszerű csillagkeletkezés indul meg.

Régóta ismert, hogy a Tejútrendszer középpontjának környéke igen "viharos" hely. A mag körül hatalmas gázfelhők keringenek, amelyek időnként összesűrűsödnek, anyagukból pedig igen rövid idő alatt milliónyi új csillag születik. Antony Stark (Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics) és munkatársai új megfigyeléseikkel pontosabban feltérképezték a mag környékének szerkezetét. Eredményeikről a The Astrophysical Journal Letters c. szaklap október 10-i kiadásában számoltak be.

Megfigyeléseik szerint a robbanásszerű csillagszületések egy olyan gyűrűszerű övezetben következnek be, amelynek belső pereme körülbelül 500 fényévre van a Galaxis középpontjától. Ebben a gyűrűben gyűlik fel az az anyag, amely végül elérve egy kritikus sűrűséget megkezdi bezuhanását a centrum felé. Eközben olyan mértékben összenyomódik, hogy megindulhat benne az új csillagok születése.

A kutatók szerint a gyűrű anyaga jelenleg a kritikus sűrűség közelében van, és a következő heves csillagkeletkezés 10 millió éven belül bekövetkezik. Becsléseik szerint mintegy 30 millió naptömegnyi anyag spirálozik majd a centrum felé, amely mintegy tízszerese az ott rejtőző, kb. 3 millió naptömegű fekete lyuk tömegének. Az elméletek szerint a fekete lyuk képtelen lesz elnyelni ennyi anyagot, így annak nagyobb részéből több millió új csillag alakul ki. A maradék egy részét az energiarobbanások kisöprik a lyuk környékéről, a gyűrűre merőleges anyagkilövellések formájában.

Egy ilyen környezetben az általunk ismert életnek nincs esélye a fennmaradásra. Az új csillagnemzedék legnagyobb tömegű tagjai ugyanis néhány millió év alatt felrobbannak (szupernóvákká válnak), és kegyetlen sugárzással árasztják el környezetüket, ami az általunk ismert élet utolsó csíráit is sterilizálná. Szerencsére Földünk elég messze van a magtól, így az ottani események nem érintenek majd bennünket.

A felfedezést az Antarktiszon telepített csúcstechnológiájú műszer, az Antarctic Submillimeter Telescope and Remote Observatory (AST/RO) megfigyelései tették lehetővé. Jelenleg ez az egyetlen obszervatórium, amely nagyléptékű térképek elkészítésére alkalmas az ún. szubmilliméteres tartományban.