Vágólapra másolva!
Újabb víznyomokra bukkant az Opportunity: az Endurance-kráter mélyén talált kőzetek szokatlan mintázata egy másodlagos vízborításra utalhat.
Vágólapra másolva!

Az Opportunity amerikai marsjáró újabb szenzációs meglepetéssel rukkolt elő. A leszállóhely környezetében található kőzetminták alapján korábban már sikerült kimutatnia, hogy a Meridiani-síkság térségének e része egykor nedves, vízborította táj lehetett. Az Eagle- és az Endurance-kráterekben vizsgált kőzetek kémiai, ásványtani és morfológiai elemzése betekintést engedett a térség geológiai történelmébe, amelyből egy lassan elpárolgó vízfelület és egy kiszáradt sivataggá váló táj története bontakozott ki.

A kráter mélyén elemzett lapos kőzetdarabok azonban ennél többről, egy második nedves korszakról árulkodnak, amely az Endurance-krátert létrehozó becsapódás után köszöntött be.

Az "Escher" névre keresztelt kőzetdarab, valamint a környezetében található többi kő felületét apró repedések hálózzák be, amelyek a földi kiszikkadt területekhez hasonló mintázatot hoznak létre.

Részletesebb információk a felfedezésről és az Opportunity következő feladatairól a Mars Society magyar tagozatának honlapján olvashatók.