Vágólapra másolva!
Vasárnap megszökött egy holló a Fővárosi Állat- és Növénykertből, az intézmény most a budapestiek segítségét kéri a madár megtalálásához.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a népszerű "Állatok akcióban" etológiai bemutatón szereplő betanított madár szokásos napi reptetése során valamitől megijedt, és kirepült a kert légteréből. A gondozók néhány napig várták, hátha visszatér, s ezért csak december 8-án fordultak a lakossághoz segítségért.

A 06/70/505-9981-es telefonszámon lehet jelenteni az állatkert szakembereinek, ha valaki látta a varjúnál nagyobb, fényes kékes-fekete tollazatú, lábain bőrből készült, a solymászokéhoz hasonló béklyót viselő madarat. A holló jellegzetessége, hogy részben toll borítja a felső csőrkávát is.

Az állatkert igazgatósága nyomatékosan kéri azokat, akik megtalálják a madarat, befogását az állat és saját épségük érdekében ne kíséreljék meg.

A holló Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.