Felhők a Titánon

A Cassini-űrszonda új felvételei alapján először lehetünk tanúi felhőképződésnek a Titan légkörében. A közelrepülések alkalmával készített felvételek segítségével az óriáshold időjárási jelenségei is tanulmányozhatóvá válnak.

A Cassini eddig kétszer repült el a Titan mellett, s már az első közelítés alkalmával is meglepő felvételek készültek: korábban soha nem látott felszíni formák sejlettek fel a képeken (részletesen lásd korábbi cikkünket).

A fenti felvételeket és a második közelítés során készített képeket összevetve váratlan jelenségnek lehetünk tanúi: most először sikerült kimutatni, hogy aktív időjárási folyamatok zajlanak az óriáshold légkörében.

Az infravörös és látható tartományban készített felvételeken a felszín és a felhőzet mintázata is előtűnik. Az október 26-i elrepülés alkalmával készült felvételen (bal oldali kép) még viszonylag tiszta légkör látható, csupán a déli pólus felett figyelhető meg fehér mintázatként megjelenő felhőzet. A Cassini ekkor 200 000 kilométeres távolságban járt a Titántól.

A december 13-i, második elrepülés alkalmával a felszíntől 225 000 kilométeres távolságban száguldott el a Titan mellett az űrszonda, s ismét lefényképezte a korábban már azonosított területet. Tisztán látszik azonban, hogy az egyenlítőtől délre fekvő területeken megjelent néhány olyan felhősáv, amely korábban még nem volt látható.

Most először lehetünk tanúi tehát időjárási jelenségeknek a Titánon, amelyek alapján a szélsebességet, sőt a légkörzési folyamatokat is tanulmányozni lehet. Az újabb felvételeken a felszíni alakzatok több, korábban nem látott részlete is előbukkan. Kráterek nyomát eddig még nem sikerült felfedezni, de több világosabb, körkörös alakzat is kivehető, amely esetleg becsapódásos eredetre utalhat.

A közelrepülés alkalmával az óriáshold éjszakai oldalát is vizsgálták a Cassini ultraibolya tartományban érzékeny műszerével. A lemenő Nap még megvilágította a hold légkörének felső rétegeit, a több felvételből összeállított képen pedig majdnem valódi színben látható a légkörben szóródó napfény. A felvételeken számos ködréteg is azonosítható, amelyek csaknem négyszáz kilométerig emelkednek a felszín fölé (a Cassini kislátószögű kamerájának felvételén csaknem 12 különböző légköri réteg azonosítható). A képen egy pixel 0,7 kilométernek felel meg.

Egy nappal a Titán melletti elrepülést követően a Cassini egy másik holdat, a Dionét fényképezte le. Változatos fényvisszaverő-képességű alakzatok tűnnek elő, s különösen rejtélyesek a hold felszínén végigvonuló barázdák. A szakemberek korábban a vékony, sávszerű felszíni alakzatokról azt feltételezték, hogy vastagon felhalmozott jégből állnak. A nagyfelbontású felvételek alapján azonban újabb izgalmas és meglepő eredményre jutottak: eszerint ezek az alakzatok inkább fényes jéggerincek lehetnek, amelyeket tektonikus folyamatok hozhattak létre.

A Szaturnusz holdrendszerében, valamint a gyűrűk környezetében nagy mennyiségű jeget, valamint vízből származó részecskéket, például oxigént mutatott ki a Cassini ultraibolya tartományban működő spektrométere. A legújabb mérések szerint azonban az oxigén mennyisége dinamikusan változik a térségben. A szakemberek szerint ennek oka apró, még ismeretlen jégholdaknak a Szaturnusz E-gyűrűjével való összeütközése lehet.

A Cassini-Huygens-űrszondapáros küldetésének egyik kritikus pontjához érkezik 2005. január 14-én. Ekkor ereszkedik le ugyanis az európai készítésű Huygens-leszállóegység a Titan légkörébe. A mintegy két és fél órás élettartamúra tervezett űrszonda minden bizonnyal egy új világ titkait tárja majd fel előttünk.

Csengeri Timea