Dinoszauruszok reggelire

Vágólapra másolva!
A korai emlősök egy része jóval nagyobb volt, mint eddig gondolták. Megtalálták az első bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy egyes emlősök dinoszauruszokkal táplálkoztak.
Vágólapra másolva!

Kínai és amerikai kutatók Kína Liaoning tartományában bukkantak rá két emlős maradványra, amelyek körülbelül 130 millió évvel ezelőtt éltek. Ezek a leletek alaposan átalakíthatják a földtörténeti középidő (mezozoikum) szárazföldi állatvilágáról korábban felállított képet.

Az egyik rendkívül jó megtartású korai ősemlős (Repenomamus robustus) gyomrában egy kis dinoszaurusz maradványait találták meg. Ez az első bizonyíték arra vonatkozóan, hogy emlősök dinoszauruszokkal táplálkoztak. A másik lelet (Repenomamus giganticus) mintegy 50%-kal nagyobb termetű az előző fajnál, és ez a jelenleg ismert legnagyobb termetű emlős a mezozoikumból. Egyik faj sem illik bele az eddig uralkodó elképzelésbe, amely szerint a földtörténeti középidő emlősei patkány méretű növény- és rovarevő teremtmények voltak, amelyek a dinoszauruszok árnyékában élve éjszakai életmódot folytattak.

A fiatal felnőtt példányként elpusztult R. giganticus mintegy 14 kilogramm súlyú és 1 méter hosszúságú lehetett. A maradvány zömök testre, viszonylag rövid lábakra, hosszú farokra, nagy és éles elülső fogakra utal. Ez az állat nagyobb volt a ma élő emlősök túlnyomó részénél. A kutatók szerint a két Repenomamus faj valószínűleg ragadozó volt, nem pedig dögevő. A fogaik nagyok és hegyesek, állkapcsaik izomzata pedig erős, így képesek voltak elfogni, megragadni és széttépni az áldozataikat. A R. robustus gyomrában talált Psittacosaurus dinoszauruszt az ősemlős feldarabolta és nagy darabokban nyelte le, különösebb rágás nélkül. Ez a két lábon járó növényevő dinoszaurusz körülbelül 2 méter magasra nőtt, így a kisebb termetű ősemlősök minden bizonnyal a fiatal, sebesült vagy öreg példányokra vadásztak.

Forrás: EPA/PETER FOLEYMivel ez az első ilyen jellegű maradvány, egyelőre nem lehet eldönteni, hogy ezek a nagyobb emlősök csak alkalmi, vagy pedig megrögzött vadászok voltak-e. Az áldozatul esett Psittacosaurus fogai kopásnyomokat mutattak, tehát a dinoszauruszt bizonyíthatóan nem embrió korában fogyasztották el a tojásból. A csontok mérete alapján az áldozat körülbelül harmad akkora volt, mint az őt felfaló emlős. Feltételezhető, hogy a nagyobb R. giganteus még jelentősebb méretű zsákmányállatokat is elejthetett. A mai emlősök például a saját súlyuk felével rendelkező prédával még megbirkóznak.

Vitatott kérdés, hogy a Liaoning tartományban talált ősemlősök miért nagyobbak, mint máshol előforduló egykorú rokonaik. Egyes kutatók szerint erre az adott lehetőséget, hogy ebben a régióban a dinoszauruszok kisebb termetűek voltak a szokásosnál, így a táplálékért és területért folytatott küzdelemben az emlősök több lehetőséghez jutottak.

Dulai Alfréd