A majmok is hajlandók fizetni a szexképekért

Vágólapra másolva!
A makákók szívesen feláldozzák kedvenc gyümölcslevüket, csak hogy egy pillantást vethessenek vezetőik arcára - vagy a nőstények hátsójára.
Vágólapra másolva!

Egy majom számára is vannak olyan dolgok, amiket szívesen nézeget - sokkal szívesebben, mint mást. Egy amerikai tanulmány kimutatta, hogy a rhesus makákók még áldozatot is hoznak erősebb vagy szexuálisan vonzó társaik képeiért - írja a Nature hírszolgálata. A durhami Duke University (Észak-Karolina, USA) neurobiológusainak felfedezése alátámasztja azt a feltételezést, hogy a majmok ugyanúgy hajlandók fizetni a számukra társadalmilag fontos információkért, mint az emberek a sajtóért. Eredeti, természetes környezetükben is úgy tartják magukat versenyképes állapotban, hogy folyamatosan figyelik a vezetőik viselkedését, illetve azt, hogy melyik nőstényhez közeledhetnek sikeresen.

A fizetőeszköz: cseresznyelé

A kutatók két választási lehetőséget kínáltak a fogságban tartott hím rhesusoknak. Az egyik esetben egy nagyobb adag cseresznyelevet kaphattak, a másik esetben pedig egy kisebb adagot azzal a kiegészítéssel, hogy végignézhetnek néhány fotót néhány másodperc alatt. A gyümölcslevek mennyiségének változtatásával mérték le, hogy a majmok mennyire értékelik a különböző képeket. "Ezek az állatok igazi dzsúszszakértők; nagyon érzékenyek a különbségekre" - mondja Robert Deaner, a kutatócsoport egyik tagja.

Kiderült: az állatok sokkal kevesebb nyalánksággal is megelégednek, ha láthatják náluk hatalmasabb társaik vagy csinos nőstényeik fotóját. Ám ahhoz, hogy hajlandóak legyenek akár csak egy pillantást is vetni a náluk gyengébbekre, a kutatóknak sokkal nagyobb gyümölcsléadagokkal kellett őket megvesztegetni.

A jól szocializált állat szemmel tartja társait, így könnyen talál szövetségeseket vagy el tudja kerülni a harcot. A fontos információk összegyűjtésének azonban ára is van. Ahogyan Deaner magyarázza: "Ha valamelyik társukat túl sokáig bámulják, könnyen felbőszíthetik vele az erősebbeket. Az embernél is ugyanígy van: gondoljunk arra, mennyire kellemetlen érzés, amikor valaki leplezetlenül bámul minket, akár csak rövid ideig is."

Szemtől szemben

Kétségtelen azonban - és egyáltalán nem meglepő -, hogy a gyümölcslé-fotó piacon a nőstények hátsófertály-képének van a legnagyobb ázsiója. Gyakorlatilag minden egyes hím hajlandó volt feláldozni a teljes adagot egy formás fenék látványáért. Ez nem egyfajta "majom-pornográfia", inkább a szexuális fogékonyság felmérésére irányuló tevékenység. A vadonban persze a látványhoz a nőstények viselkedése és szaga is hozzájárul. A vizsgált majmok nem feltétlenül tudják, hogy csak egy képet néznek, tehát viselkedésük természetes; ugyanazt csinálják, mint egy éles helyzetben.

Ha többet tudunk meg arról, hogyan értékelik az állatok a szociálisan fontos információt, talán az emberi autizmus sikeresebb kezelésében is előbbre juthatunk. Az autisták nem szívesen néznek rá más emberekre, és ha igen, akkor sem tudják összegyűjteni a szükséges érzelmi információkat.

A kutatás érdekes adalékkal szolgál az emberek pletykalapok iránti állandó lelkesedésének magyarázatához is. Talán még a törzsi múltból származik az az indíttatás, hogy mindig lépést kell tartani az erős, illetve a szexi emberekkel - vagyis a törzs mozgatórugóival -, mert az ő tevékenységüknek volt a legnagyobb hatása a többiek életére. Hollywood közvetlenül már nem befolyásolja a mi életünket, de az emberek még mindig úgy érezhetik, hogy valamiféle szellemi tőkére tehetnek szert azzal, ha a lehető legtöbbet tudnak a sztárok életéről.